LvG: De Gea marad
A Manchester United menedzsere, Louis van Gaal arra számít, hogy David de Gea a következõ szezonban is a Vörös Ördögöknél játszik majd a jövõjével kapcsolatos bizonytalanságok ellenére is.
Az elõzõ nyáron a Real Madrid közel állt ahhoz, hogy leigazolja a kapust, ám az utolsó utáni pillanatban a fax hibája miatt az átigazolás nem történt meg, majd a spanyol kapus új, négyéves szerzõdést írt alá az Old Traffordon.
A közelmúltban Van Gaal megemlítette ezt az esetet az Év játékosa gálán, ahol De Gea megkapta a Sir Matt Busby Év Játékosa díjat, sorozatban harmadszor, ami rekordnak számít.
"Azt írták, elkerülhetetlenné vált, hogy 2016-ban a Realhoz igazoljon" - mondta Van Gaal. "De ez nem így van."
"Ma a fociban soha nem tudhatod, mi lesz. Ez mindig megtörténhet - de nem hiszek benne. Nagyon beilleszkedett már ide."
"Rengetegszer elmondta ezt, nem csak nekem, de kollégáinak és a szurkolóknak is, ráadásul szerzõdést is hosszabbított."
Juan Mata is beszélt ezekrõl, kiemelve, De Gea mennyire boldog Manchesterben.

"Úgy vélem, mindenki láthatja, hogy nagyon boldog" - magyarázta Mata a Mirrornak.
"Érzi a szurkolók imádatát azzal, hogy harmadik alkalommal is õt válaszották meg a legjobbnak. Boldog a városban, boldog velünk, a csapattársaival és nagyon jól teljesít."
"Nagyon nyugodt és arra koncentrál, hogy jól zárja a szezont, próbálja megnyerni az FA-kupát és utána megpróbál az EB-re fókuszálni. Szóval nagyon nyugodt, én pedig nem idegeskedem a jövõje miatt."
Ha De Gea ma nem kap gólt a Bournemouth elleni összecsapáson, úgy megnyerheti az idei Aranykesztyût a Premier League-ben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Atletico Madrid vs Manchester United
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzésRiyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
Premier League 6. forduló
Old Trafford
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Atletico Madrid - Manchester United
Bajnokok Ligája főtábla, 2. forduló