A polgármester teljes vizsgálatot követel

Tony Lloyd, Manchester polgármestere teljes kivizsgálást követel az Old Traffordon tegnap történt fiaskó miatt és mindenképp felelõsségre vonást akar.


A manchesteri rendõrség már megerõsítette, egy valódinak látszó álbomba maradt a stadionban azután, hogy szerdán egy magáncég bombakeresõ kutyáknak tartott kiképzést a helyszínen.

 

Ennek okán a Vörös Ördögök Bournemouth elleni, utolsó idei bajnokijuk elmaradt, ki kellett üríteni a teljes stadiont.

 

Lloyd, aki egyébként a megyei bûnügyek rendõri megbízottja is, elmondta: "Felháborító, hogy ilyen helyzet alakult ki."

 

"Teljes kivizsgálás kell annak érdekében, hogy haladéktalanul megtudjuk, hogyan történt ez, miért történt ez és kit lehet felelõsségre vonni."

 

 

"Ez a fiaskó hatalmas kellemetlenséget okozott a szurkolóknak, akik messzirõl eljöttek, hogy megnézzék a mérkõzést, ráadásul rengeteg idõt elvesztegettek a rendõrök és a tûzszerészek is."

 

"Szükségtelenül veszélybe sodortak ezzel embereket, hiszen több tízezer ember evakuálása nem veszélytelen."

 

"Semmiképp nem lealacsonyítva a rendõrök és rendezõk, kiürítés során mutatott profizmusát, vagy a szurkolók nyugalmát és együttmûködését az evakuáció alatt, elsõsorban elfogadhatatlan, hogy ez megtörténhetett."

 


SkySports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!