Rooney boldog a középpályán
A Manchester United csapatkapitánya, Wayne Rooney szerint a jövõben többnyire a középpályán kaphat helyet, miután ezen a poszton a mérkõzés legjobbja tudott lenni a Bournemouth ellen.
Rooney kezdte meg tegnap este a gólgyártást, amellyel 100. gólját szerezte az Old Traffordon a Premier League-ben, emellett pedig két gól elõkészítésébõl is kivette a részét, amellyel meggyõzõ, 3-1-es gyõzelemhez segítette csapatát, bebiztosítva ezzel a jövõ évi, Európa-liga csoportkörében való indulást.
Amikor a középpályás szerepkörérõl kérdezték, a kapitány így válaszolt:
"Szerintem néha az embernek meg kell hoznia bizonyos döntéseket karriere során, és jelen pillanatban valószínûleg jobb számomra, ha mélyebben játszom."
"Anglia kapcsán természetesen most egy kicsit más a helyzet, mert a válogatottban továbbra is csatár vagyok. De a következõ szezonban, az Európa-bajnokságot követõen egyértelmûen a középpálya az, ahol eltudom magamat képzelni."
A kedd esti gyõzelem bebiztosította a Vörös Ördögök ötödik helyét a Premier League tabelláján, Wayne Rooneyt pedig lenyûgözte, ahogy társaival együtt reagálni tudtak arra, hogy a vasárnapról elhalasztott meccset követõen 2 nap múlva kellett játszaniuk.
"A vasárnap történtek tekintetében, illetve annak a tudatában, hogy a negyedik hely már elúszott, ez egy egyértelmûen nehéz mérkõzés volt. Ennek ellenére biztosra kellett mennünk, hogy ez nem lesz hatással a játékunkra, amikor pályára lépünk, mert szombaton nagy mérkõzés [FA-kupa döntõ] vár ránk, és fenn kellett tartanunk a jó hozzáállásunkat" - tette hozzá.
"Szerintem ez egy jó, és kellõen kényelmes gyõzelem volt. Természetesen a szurkolóink miatt mindenképpen nyerni akartunk, hiszen ez volt a szezon utolsó mérkõzése az Old Traffordon, ezzel pedig lendületben tudtunk maradni a kupadöntõre."
A Bournemouth felett aratott egyértelmû gyõzelem ellenére a Manchester United nem tudott felülkerekedni a városi rivális Manchester Cityn jobb gólkülönbsége ellenére a Bajnokok Ligája helyekért folyó versenyben, és bár csalódott, amiért jövõre nem szerepelhetnek a legrangosabb európai kupasorozatban, Rooney most minden erejével a szombati Crystal Palace elleni fináléra koncentrál.
"Természetesen egy ilyen méretû, és történelmû klubnál a lehetõ legmagasabb szintû sorozatban szeretnénk szerepelni. Nagy csalódás, hogy ezt nem sikerült elérnünk, de szombatra mindennél jobban össze kell kapnunk magunkat. Remélhetõleg a lehetõ legmagasabban tudjuk zárni a szezonunkat."
NÉZZÜK KÖZÖSEN AZ FA-KUPA DÖNTÕT BUDAPESTEN A JÉGKERTBEN!
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!