Smalling: Erõs kezdésre van szükségünk

Chris Smalling úgy érzi, a Manchester United játékosainak a lehetõ legjobb teljesítményt kell nyújtaniuk a felkészülési szezonban ahhoz, hogy megfelelõ módon kezdhessék meg a 2016/17-es szezont.


A Vörös Ördögök számos felkészülési mérkõzésen vesznek részt a nyár folyamán, köztük Kínában is, ahol José Mourinho legénysége július 22-én a Borussia Dortmunddal, majd három nappal késõbb a városi rivális Manchester Cityvel csap össze, elõbb Sanghajban, késõbb pedig Pekingben.

 

Smalling részt vett a klub tavalyi, Egyesült Államokbeli túráján is, azóta pedig remek 12 hónapot tudhat a háta mögött mind klub, mind pedig válogatott szinten, mégha a 2016-os Európa-bajnokság csalódást is hozott Anglia számára.

 

A májusban játékostársai által a szezon legjobbjának választott bekk legutóbb a Manutd.com-nak arról beszélt, mennyire fontos, hogy megfelelõen felkészülve lépjenek majd pályára Ázsiában a Borussia Dortmund és a Manchester City ellenében.

 

"A túra egy nagyszerû erõpróbát fog biztosítani, nagyon jó dolognak tartom, hogy ilyen kaliberû csapatok ellen mérettethetünk meg" - kezdte Smalling.

 

"A kezdetektõl fogva arra kell törekednünk, hogy arra a szintre tudjunk eljutni, amikor dominálni tudunk a legjobb csapatok ellen is, erre pedig kiváló alkalmat fog nyújtani, hogy már a felkészülési programunk elején ilyen jó csapatokkal kerülünk szembe."

 

 

A korábbi Fulham védõ más aspektusai miatt is nagyon várja már a kínai túrát, ugyanis így például lehetõségük nyílik személyesen is találkozni az ország messzeföldön híres lojális, és szenvedélyes szurkolóival.

 

"Emlékszem, amikor néhány éve Ázsiába látogattunk, akkor egészen elképesztõ fogadtatásban volt részünk" - tette hozzá.

 

"Már nagyon várjuk, hogy találkozhassunk a szurkolókkal, különösen azokkal a fanatikusokkal, akikkel nem vagyunk heti kapcsolatban. A közösségi médián keresztül tudunk kommunikálni velük, de az, hogy akár a hotelünk elõtt, vagy az edzõpályán összefuthatunk velük, egészen egyszerûen fantasztikus dolog. Ez remek érzés mindannyiunk számára, az pedig csak még különlegesebbé teszi majd ezt az utazást, hogy újra igazán különleges városokba látogathatunk el."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!