Micki optimista a bemutatkozása után
A Manchester United mai, Wigan elleni 2-0-s sikerének egyik pozitívuma Henrikh Mkhitaryan elsõ félidei teljesítménye volt. A nyári igazolás kreatív játékával lenyûgözte a szurkolókat.
A 27 éves örmény támadó tizesként kezdte a Wigan elleni összecsapást és hamar nagy helyzetbe hozta Memphis Depay-t, majd õ maga is lehetõséghez jutott egy beadást követõen. Félidõben lecserélte õt - összesen hét cserét hajtott végre a szünetben - Jose Mourinho, aki a meccs utáni nyilatkozatában klasszisnak nevezte a játékost, akinek hihetetlen agya van a focihoz.
Mkhitaryan az MUTV-nek nyilatkozott a lefújás után és kielemezte elsõ mérkõzését:
"Azt mondhatom, jó meccs volt" - mondta Henrikh. "Az elsõ félidõ kissé nehéz volt, mert nem tudtunk gólt szerezni. Próbáltam jól érezni magam. Úgy gondolom, napról-napra egyre jobb lesz."

Arra a kérdésre, hogy mennyire sikerült már beilleszkednie új klubjába, a támadó így felelt: "Próbálkozom, mert az elsõ napok mindig nehezek. Meg kell ismerned a csapattársaidat, képességeiket, szóval próbálok mindent nagyon gyorsan megtanulni. Természetesen készen kell lennünk az új szezonra, úgyhogy próbáljuk megtenni azt, amit az edzõ kér tõlünk."
A mai sikert körülbelül 7000 United szurkoló nézte a DW Stadiumban és Mkhitaryan nagyon hálás volt, hogy ilyen tábor elõtt játszhatott: "Mindig öröm látni a United drukkereit idegenben, úgyhogy örülök és köszönöm, hogy eljöttek!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló