Manchester United - Manchester City: Beharangozó

A Premier League 27. fordulóját a manchesteri városi derbi nyitja, melyet az Old Traffordon rendeznek.


Szombat kora délután kerül megrendezésre a Manchester United - Manchester City rangadó, mely a forduló leginkább várt mérkõzése. Roberto Mancini csapata nem hazudtolta meg önmagát, a Unitednél egyszerûen csak Noisy Neighbours-ként (hangos szomszédok - a szerk.) emlegetett kékek ismét meggyõzõdésüknek adtak hangot, miszerint képesek legyõzni Sir Alex Fergusonékat. Ugyanezt tapasztalhattuk az õszi, City of Manchesterben megvívott találkozó elõtt is, majd a mérkõzésen 11 emberrel védekezve örömmel nyugtázták a gól nélküli döntetlent.

Talán ha beállnak védekezni az Álmok színházában, akkor nagyobb esélyük lehet pontot szerezni, mert ha kinyílnak, Vidicék kontrákra építve nem egyszer meglephetik õket.

Mindkét csapat számára kiemelt találkozó ez, akkor is így volt, mikor a City a dobogó közelében sem járt. Ám így, hogy a harmadik helyen állnak, roppant fontos lesz, ki szerzi meg a három pontot. A United amennyiben gyõz, múlt heti ölettelen játékát feledtetve nyolc egységre elhúzna a kékektõl, míg egy esetleges vendég gyõzelemmel két pontra gyökkenne a "Manszúrsejk City" hátránya.


Akik hiányozhatnak:

United: Valencia(boka törés), Hargreaves(térdín), Ferdinand(vádli), Neville(visszavonult)

City: Balotelli(térd - talán bevethetõ), De Jong(boka - talán bevethetõ), A.Johnson(boka), Richards(agyrázkódás)


Érdekességek:

A United eddigi hazai mérkõzésein begyûjthetõ 39 pontból 37-et bezsebelt. Nem kaptak még ki, egyetlen döntetlen mellett 12 alkalommal nyertek.

A City utolsó 5, United elleni bajnokijából négy alkalommal nem szerzett gólt.

A legutóbbi 26 Old Trafford-i látogatásából csupán egyet nyert nyert meg az eastlandi gárda.

2010. áprilisa óta az Old Traffordon nem kapott gólt a United az elsõ félidõk során.

Huszonöt bajnoki mérkõzésbõl, melyen Tevez gólt szerzett, a City nem veszített, ráadásul 23-at megnyert.

Csak az Arsenal szerzett több pontot idegenben, mint a City által begyûjtött 22.

A góllövõlista elsõ két helyezettje csaphat össze, Berbatov 19 gólja mellett Tevez 18-szor volt eredményes eddig a Premier League idei sorozatában.


Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 157 találkozón 65 United siker, 50 döntetlen és 42 City gyõzelem, 231-207-es gólarány a United javára.

Premier League mérleg: 27 meccsen 16 United siker mellett 6 döntetlen és 5 City gyõzelem, 45-27-es gólarány.


Utolsó öt bajnoki mérkõzés ebben a párosításban:

2005-2006 United-City 1-1
2006-2007 United-City 3-1
2007-2008 United-City 1-2
2008-2009 United-City 2-0
2009-2010 United-City 4-3


Premier League forma az utolsó öt mérkõzés alapján: gy-gyõzelem, d-döntetlen, v-vereség

United: dGYgyGYv

City: dGYvdGY


Legjobb góllövõk:

United: Berbatov 20 gól(19 PL), Hernandez 11 gól(7 PL), Nani 9 gól(8 PL)

City: Tévez 20 gól(18 PL), Balotelli 8 gól(5 PL)


Két csapat Premier League kanadai táblázata:

Tévez 23 pont (18gól + 5gólpassz)
Berbatov 21 pont (19gól + 2gólpassz)
Nani 20 pont (8gól + 12gólpassz)
Rooney 14 pont (4gól + 10gólpassz)
Yaya Touré 9 pont (4gól + 5gólpassz)
Hernandez 8 pont (7gól + 1gólpassz)
A.Johnson 7 pont (3gól + 4gólpassz)
Silva 7 pont (1gól + 6gólpassz)
Fletcher 6 pont (2gól + 4gólpassz)
Giggs 6 pont (2gól + 4gólpassz)


Manchester United(1.) - Manchester City(3.)
Old Trafford, 2011.02.12.13:45
Játékvezetõ: André Marriner
Asszisztens: Adam Watts és Scott Ledger
Negyedik játékvezetõ: Martin Atkinson


Lehetséges kezdõcsapatok:

 United: Van der Sar - Rafael, Smalling, Vidic, Evra - Nani, Fletcher, Scholes, Park - Rooney, Berbatov

City: Hart - Boateng, Kompany, K.Touré, Kolarov - Zabaleta, Y.Touré, Barry, Milner, Silva - Tévez


ManUtdFanatics tipp: 2-1

A mérkõzést a FanaticsTV menüpontunk alatt a regisztrált felhasználóink élõben követhetik, valamint a Digisport szombaton 13:30-kor kezdõdõ mûsorában élõben közvetíti.
 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!