Mourinho: Minden a szurkolókkal kezdõdik
José Mourinho szerint a Manchester United vendégeinek esélye sem lehet az Old Traffordon, ha a szurkolók hangosan támogatják õket és beállnak a csapat mögé.
A menedzser már izgatottan várja, hogy a Southampton elleni pénteki bajnokin elõször ülhessen le hazai pályán a Vörös Ördögök kispadjára, és biztosnak tûnik abban, hogy csapata ugyanolyan ellenállhatatlan lesz hazai környezetben, mint ami jellemezte ténykedését korábbi klubjainál az elmúlt évek során.
Amikor arról kérdezték, vissza tudja-e hozni a félelem faktort az Álmok Színházába, így felelt:
"Én nem, de a csapat igen. Ebben pedig a szurkolók is sokat segíthetnek."

"Minden itt kezdõdik: a csapat és a szurkolók kapcsolatánál. Ha néhány ezer vendégszurkoló hangosabb tud lenni, mint 70 ezer hazai, akkor bajban vagyunk. Ez azt mutatja, hogy nincs kapcsolódás a csapat és a szurkolók között. Ha van, akkor szerintem egy hazai csapatot az nagyon nagyban képes támogatni, és akkor az említett faktor is visszatér."
"Minden a csapat és a szurkolók kapcsolatán múlik. Ahogyan a csapat játszik, viselkedik, mentálisan hozzá áll, és természetesen, ahogyan a szurkolók kiveszik a részüket, mind-mind számítanak, és szerintem ha ezek megvannak, akkor az ellenfeleknek esélyük se lehet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Ligakupa, 3. forduló