Hivatalos: Blackett a Readingé
A fiatal Tyler Blackett három éves szerzõdés keretében a Vörös Ördögök legendája, Jaap Stam irányította, másodosztályú Readingbe igazolt.
A hulme-i születésû Blackett a Manchester United akadémiáján pallérozódott és az elsõ csapatban is debütálhatott Louis van Gaal irányítása alatt 2014 augusztusában és abban az évben 12 felnõtt csapatos szereplést tudhatott magáénak.
A fizikailag impozáns védõ, aki képes a védelem közepén és bal oldalán is szerepelni, a 2015/16-os szezont a Celticnél töltötte kölcsönben és nyolc alkalommal szerepelt a skót bajnoknál minden sorozatot figyelembe véve.

Blackett a nyáron visszatért a Unitedhez és Wigan elleni barátságos felkészülési mérkõzésen szerepet kapott júliusban, noha a 22 éves védõ úgy döntött, más csapatnál folytatja karrierjét, tekintve a Manchester United védelmében kiélezett harc folyik a helyekért többek közt Eric Bailly, Daley Blind, Luke Shaw, Chris Smalling, Phil Jones és Marcos Rojo személyében.
Stamot júniusban nevezték ki a Reading élére és a holland eddig vegyes szezonkezdetet tudhat maga mögött, miután egy gyõzelme mellé egy döntetlen és két vereség jut az eddigi négy másodosztályú mérkõzés során.
A Manchester Unitednél mindenki sok sikert kíván Tyler Blackett számára!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló