Mourinho már nem számít Darmian játékára
Jose Mourinho kapcsolata megromlott a Manchester United olasz védõjével, Matteo Darmiannal.
Jose Mourinho képességeihez mérten elfogadva a kihívást, hetek alatt felfrissítette a csapatot, ami félelmetes eredmény. Ehhez segítségére van négy új igazolása, ennek köszönhetõen a Speciel One fordított a csapat helyzetén és ismét versenybe hozta a csapatot a Premier League-ért folyó harcban.
De míg néhány lejátszott mérkõzés által megmutatkozott Mourinho menedzseri képessége, addig az emberekkel való probléma megoldó képességének hiánya még idõrõl idõre megmutatkozik. Ez egy igen kemény készség, ennek sikeressége nélkül elég sok ellenséget szerzett magának, Mourinho azonban arra törekszik, hogy figyelmen kívül hagyja õket.
Máris van egy újabb kegyvesztettje az Old Traffordnak, tette közzé az olasz lap, a Tuttosport. A kapcsolata a hátvéd Matteo Darmiannal nagyon megromlott, aki emiatt nem igazán boldog, mint, ahogy annak sem örül, hogy már akár a januári átigazolási idõszakban eladhatják õt.
Információk szerint Mourinho reméli, hogy minél magasabb összegért túl tudnak adni az olasz védõn. Összeboronálták a Seria A bajnokságában játszó Torinó csapatával, ahonnan érkezett a védõ tavaly, de állítólag a Juventus is érdeklõdik iránta.
A 26 éves olasz nemzetiségû játékos helyzete hasonlatos Bastian Schweinsteigerével, aki úgyszintén kegyvesztetté vált a csapatnál. A német nemzetiségû játékos azt nyilatkozta, hogy kivonul a nagy csapat öltözõjébõl és reméli együtt edzhet az U21-es csapattal, amíg a nyáron tovább nem áll.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló