Fosu-Mensah egyre jobban érzi magát

Tim Fosu-Mensah élvezte szerepkörét a Manchester United 1-0-s gyõzelmével végzõdõ Zorya Luhansk elleni találkozón, de kihangsúlyozta, a három pont megszerzése volt a legfontosabb csütörtökön este.


A fiatal holland bekk szezonbeli második mérkõzését játszotta, miután kezdõként már pályára léphetett a Northampton Town elleni Ligakupa mérkõzésen is, és 74 percet töltött a pályán, amelybe belefért, hogy az õ beadása vezetett Zlatan Ibrahimovic gyõztesgóljához, amellyel a csapat lendületben tudott maradni a hétvégi Leicester City elleni siker után.

 

"Fontos volt a három pont megszerzése" - kezdte Fosu-Mensah a MUTV-nek a lefújást követõen.

 

"Hollandiában vereséget szenvedtünk a Feyenoord ellen, ezért ez most egy kötelezõ gyõzelem volt számunkra."

 

"A legutóbbi hazai mérkõzésen a Leicester ellen remekeltünk. Nagyon jó volt a hozzáállásunk, ezt pedig fent akartuk tartani, amit meg is tettünk ma este."

 

"Egyre jobban és jobban érzem magam. Futballistaként nincs más célod, mint hogy játszhass. Amikor ez megvalósul, az ember boldog. Játszottam a Northampton ellen, ahogy ma is, ezért boldog vagyok."

 

 

A 18 éves játékos szuperlatívuszokban beszélt olyan játékosokról, akik hozzásegítették, hogy jobb játékos váljon belõle.

 

"Hallgatok a játékostársaimra" - tette hozzá.

 

"Wazzara [Wayne Rooney], Carrasra [Michael Carrick] vagy az olyan idõsebb játékosokra, mint Zlatan. Mindig meghallgatom a véleményüket, õk pedig rengeteget segítenek nekem abban, miként váljak jobb játékossá. Emellett nagyon jól megértem magamat Chrisszel [Smalling] is, nagyszerû fickó, aki szintén rengeteget segít nekem."

 

Természetesen Fosu-Mensah is elõre tekint a hétközi gyõzelmet követõen, és fel szemmel már a Stoke City elleni hétvégi bajnokira tekint:

"Szerintem jó formában vagyunk, jó meccsek vannak mögöttünk úgyhogy szeretnénk fenntartani a gyõzelmi szériánkat."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!