U18: Wolves 2-5 United
A Manchester United U18-as csapata már a negyedik alkalommal szerzett öt gólt a szezonban, és jelenleg vezeti az akadémiai Premier League kiírást.
A Wolverhampton akadémiájának meglátogatása tradicionálisan kihívást garantál, azonban a Wolves fiataljai ezúttal nem tudták felvenni a versenyt a United játékosaival, különösen az elsõ félidõben.
A mérkõzés szinte alig kezdõdött el, a United azonnal megszerezte a vezetést, Tahith Chong beadását Indy Boonen juttatta a kapuba. Izgalmas kezdet volt ez a United számára, azonban ez még csak ízelítõ volt abból, amit a következõ 40 perc nyújtott.
A United néhány játékosa kiválóan játszott és a Wolves védõi is nehezen vették fel a kesztyût az elõretörõ vendégek játékosaival. A mérkõzés 19. percében a United ismét gólt ünnepelhetett, egy szabadrúgás utáni kontrából eredhetett meg Nishan Burkart, aki egészen a tizenhatosig vitte a labdát, majd bepasszolt Boonennek, akinek közelrõl már nem volt nehéz dolga.
Kevesebb, mint öt perccel késõbb a Wolves kapusa, Harry Beasley ismét a kapuból szedhette ki a játékszert, DJ Buffonge közeli találatát követõen. Burkart 4-0-ra módosította az eredményt a 29. percben, három perccel késõbb pedig Chong megszerezte az ötödik United gólt, miután a bal szél felé futva betört a tizenhatosra és begurította a labdát a kapus mellett.
A United ifjoncai rendkívüli félidõt tudhattak maguk mögött, és úgy tûnt a második félidõben akár meg is duplázhatják az eddig szerzett gólok számát, ha így folytatják a játékot.
Azonban, ahogy az a futballban sokszor megesik, ezúttal sem sikerült az elsõ félidei teljesítményt lemásolni, ugyanakkor a Vörös Ördögök több, mint eleget tettek azért, hogy a három pont sorsa biztosítva legyen. Hozzá kell tenni, a Wolves a félidõ után jelentõset javult, és Elliott Watt és Ryan Giles révén sikerült is szépíteniük az eredményen.
A United továbbra is lehetõséget lehetõségre halmozott, Burkart és Angel Gomes is eltalálták a kapufát, azonban próbálkozásaik ezúttal már nem jutottak túl Beasley kapuson.
Mindent egybevetve azonban rendkívül kielégítõ délután volt ez a fiatal Vörös Ördögök számára, és egy figyelemreméltó elsõ félidei teljesítményt produkáltak.
U18 Premier League | Sir Jack Hayward Training Ground | Gólszerzõk: Watt 74, Giles 77; Boonen 3, 19, Buffonge 24, Burkart 29, Chong 32
United: Fojticek; Tanner, Warren, Dunne, Kenyon (Spratt 46); Whelan, Buffonge; Chong (Bohui 61), Gomes, Boonen; Burkart (Diedrick-Roberts 61). Nem használt cserék: Johnstone, Barlow.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő