Berba: Olyan vagyok, mint Scholesy
A pályán kívül egyikük sem szereti a felhajtást.
A Manchester United csatára, Dimitar Berbatov szerint õ és csapattársa, Paul Scholes nagyban hasonlítanak abban, ahogy a pályán kívül viselkednek. Mindketten visszahúzódóak, tartózkodóak, amikor a médiával kerülnek kapcsolatba.
A titokzatos bolgár szerves részét képezi a Manchester Unitednek, akik a Premier League újbóli megszerzéséért harcolnak. Berbatov 19 bajnoki góljával segítette csapatát eddig ahhoz, hogy élen álljanak, melynek következtében a United szurkolói között nagyobb népszerûségnek örvend, ám a korábbi Tottenham támadó azt sugallja, soha nem érdekelte a nagyobb népszerûség.
Berbatov úgy véli, ebben nagyon hasonlít a híresen kamera kerülõ Paul Scholeshoz, aki annak ellenére, hogy a médiában nem szerepelt folyamatosan, generációja legjobb játékosai között tartják számon.
"Nyilván amiért több gólt szerzek, több ember boldog a teljesítményem miatt" - mondta Berbatov a FourFourTwo-nak adott nyilatkozatában.

"De soha nem akartam, hogy a szurkolók a nevemet énekeljék, vagy transzparenseket tartsanak nekem. Csak azt akarom, hogy menjek a pályára, tegyem a dolgom, szórakoztassam a szurkolókat, majd mehessek haza a családomhoz."
(Úgy beszélsz, mint a bolgár Paul Scholes!) "Igen, ez nagyon pontos megfogalmazás" - folytatta Berbatov.
"Azt hiszem, ahogy a pályán kívüli dolgokhoz állok, abban nagyon hasonlítok Paul Scholesra. Nem szeretek interjúkat adni vagy reflektorfényben lenni. Inkább a pályán mutatott képességeimen keresztül próbálok beszélni."
sport.co.uk
sport.co.uk
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |