Rojo: Nyugodtnak kell maradnunk

Csütörtökön Isztambulban folytatódik a Manchester United szereplése az Európa-ligában, ahol a Fenerbahce barátságtalan stadionjában kell majd megküzdeniük, Marcos Rojo azonban magabiztos, hogy felülkerekednek az ellenséges hangulaton.


Rojo úgy érzi, török ellenfelüktõl teljesen másra számíthatnak hazai pályán, mint amikor a múlt hónapban 4-1-es vereséggel küldték õket haza az Old Traffordról, amely kapcsán azzal viccelõdött, úgy érezte õ az egyedüli ember, aki nem élvezte Robin van Persie gólját egykori csapata ellen.

 

Törökország az európai kupasorozatokban mindig is nehéz terepnek bizonyult a Vörös Ördögök számára, eddig lejátszott hét mérkõzésükbõl ugyanis csak hármat sikerült ott megnyerniük. Az egyiket 1996-ban pont a mostani ellenfél ellen abszolválták 2-0-s végeredménnyel, amelyért 8 évvel késõbb sikerült revansot venniük, amikor a tartalékosan felálló Unitedet 3-0-al, és Sanli Tuncay mesterhármasával ütötték ki.

 

Egy esetleges csütörtök esti sikerrel José Mourinho legénysége öt pontos elõnyre tehetne szert a Fenerbahce elõtt az A-csoportban, Rojo azonban egyáltalán nem becsüli le török ellenfelüket, legutóbb aratott egyértelmû gyõzelmük ellenére sem.

 

"Ez egy egyértelmûen fontos meccs" - kezdte Rojo a MUTV-nek.

 

"Fontos számunkra, hogy Törökországba látogatva három pontot szerezzünk, mert ezzel bebiztosíthatnánk továbbjutásunkat a kieséses szakaszba."

 

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy a hazai szurkolók most mögöttük fognak állni, akik nagyon támogatni fogják övéiket. Fontos, hogy erre megfelelõen felkészüljünk, nyugodtak maradunk és remélhetõleg gyõzelemmel távozhatunk majd."

 

 

Marcus Rashford egy korábban adott interjúban már beszélt a félelmet keltõ hangulatról, ami a Unitedre várhat Isztambulban, Rojo azonban készen áll erre, miután az Estudiantes játékosaként már megélt hasonló helyzetet Argentínában karriere kezdetén.

 

"Ezen a szinten már minden mérkõzés hangos szurkolást von maga után, a szurkolók pedig teljes vállszélességgel a csapatuk mögött állnak ilyenkor" - tette hozzá a 26 éves bekk.

 

"Tudjuk, hogy pontosan erre számíthatunk a Fenerbahce ellen is, de ugyanez a helyzet állt elõ Dél-Amerikában is. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy csak a feladatunkra koncentrálunk és hogy azt megfelelõen elvégezzük."

 

Várhatóan ismét Van Persie-vel a soraiban fognak rohamozni a házigazdák, aki október végén az egyetlen szépítõgólt tudta jegyezni az Old Traffordon, amelyet szinte a stadion egész közönsége állva tapsolt - kivéve Rojot.

 

"Nagyszerû lesz újra Robin ellen játszani."

 

"Az Old Traffordon szerzett gólja után nagyszerû fogadtatásban volt része - a United szurkolói is nagy elismeréssel tapsolták meg. Szerintem én voltam az egyetlen, aki nem ünnepelte!"

 

"De Robin nagyszerû játékos, de ha valaki annyira ismeri, mint mi, az tudja, mik az erõsségei, amikre oda kell figyelni. Úgy fogunk ezúttal is pályára lépni, hogy megpróbáljuk a lehetõ legjobban elhalványítani."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!