Mourinho: Végig irányítottunk
José Mourinho egy mérkõzéses eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette végig, amint a Manchester United meggyõzõ 3-1-es gyõzelmet aratott a Swansea City felett, amelyet követõen a MUTV-nek nyilatkozott...
Végig irányítottunk
"Nagyon elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy a United oldaláról mindannyiunk számára nyugodt nap volt ez az elsõ pillanattól kezdve. Mindannyian úgy éreztük, hogy mérkõzésben vagyunk, stabilak voltunk, irányítottunk és a játékosok nagyon koncentráltak voltak. Az erõfeszítéseik, a koncentrációjuk megfelelt annak, amit elõzetesen elterveztünk. Szerintem nagyon jók voltak, nagyon boldog vagyok miattuk."
Jól regenerálódtak a Vörös Ördögök
"Érezhetõ volt a második félidõben [a fáradtság miatt], hogy pénteken hajnali 4-kor értünk haza, majd tegnap ismételten balszerencsénk volt, mert problémák adódtak a repülõgépünkkel, pedig itt kellett volna egy kicsit pihennünk Swansea-ben a nap nagy részében. Ehelyett másik géppel jöttünk és csak vacsorára, este 8-ra értünk a hotelbe, úgy hogy a pihenésre szánt délutánunk a semmivé lett. Voltak problémáink a hét folyamán, emellett néhány játékosunkra nem is számíthattunk, de az a fontos, hogy Burnley elleni rossz eredmény után, amely bár teljesítményben nem volt az, de az eredményben igen, talpra tudtunk állni. Nagyon boldog vagyok, mert így a játékosok úgy utazhatnak haza a válogatottjukhoz, hogy gyõztünk, ráadásul egy szép gyõzelem érzésével."

Zlatan csapatjátékos
"Nem tudtam [hogy Zlatan 400. gólját szerezte klubszinten]. Én csak azt tudtam, hogy õ egy kiváló játékosa a csapatnak. Ma gólt szerzett, míg az elmúlt három-négy mérkõzésen nem, de ez egyáltalán nem számít, mert egy csatár esetében csak az a fontos, hogy gólt szerez-e vagy sem, semmi más. Az egy másik dolog, ha van egy olyan csatárod, aki bár gólt nem szerez, de a játék minden más aspektusában elvégzi a feladatát, õ pedig a gól nélküli idõszakában pontosan ezt tette, mindent megtett a csapatért. Nagyon örülök, hogy újra megtalálta a góllövõ cipõjét."
Pozitív kombináció
"Szerintem Michael [Carrick] volt a stabilitás, Marouane [Fellaini] az egyensúly, [Paul] Pogba pedig a szabadság, az általuk közösen létrehozott produkció pedig nagyon pozitív hatással volt a játékunkra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |