Herrera új szerepköre
Ander Herrera kijelentette, a Manchester United menedzsere, José Mourinho a felelõs azért, hogy bekerülhetett a spanyol válogatott keretébe.
A hispánok nemzeti együttesének újdonsült szövetségi kapitánya, Julen Lopetegui az elõzõ hónapban meghívóval jutalmazta azt, hogy Herrera lenyûgözõ formában játszik, mióta José Mourinho vette át a Vörös Ördögök irányítását, a baszk középpályás pedig a novemberi kerethirdetéskor is ott találta nevét a listán.
Herrera ebben a szezonban sokkal védekezõbb felfogásban játszik a Unitedben, elsõdlegesen a középsõ középpályás duó vagy trió központjában játszva, teljesítménye pedig nem is maradt elismerés nélkül, hiszen például a Liverpool elleni idegenbeli döntetlen alkalmával a mérkõzés legjobbjának választották meg.
A 27 éves játékos már régóta vár arra, hogy bemutatkozhasson a posztján nagyobbnál nagyobb klasszisokkal rendelkezõ Spanyolország válogatottjában, amelyre kedden éppen Anglia ellen, a Wembleyben kerülhet sor, amely kapcsán klubbéli menedzserét, Mourinhot méltatta.
"Azért lehetek itt, mert Mourinho lehetõséget adott számomra egy új szerepkörben" - kezdte a Guardiannek.
"Sokkal védekezõbb feladataim vannak: tartanom kell a pozíciómat, nem veszíthetek labdát, labdát kell szereznem, segítenem kell a zökkenõmentes labdakihozatalt, illetve egyéb védekezõ feladatok. Nagyon élvezem. A többiekért tehetek."
"Tetszenek Mourinho edzésmódszerei: nagyon dinamikusak, és mindig a labdával történnek. Nincsenek igazán hosszú gyakorlások vagy sok szóbeli utasítás. Õ érti, mire van egy futballistának szüksége: 20 perc és ennyi. Így nincs idõ arra, hogy lankadjon a koncentrációnk."

A Manchester United a szezon közel egyharmadánál járva már nyolc pontos hátrányt szedett össze a Premier League éllovasához mérten, legutóbbi nyolc bajnokijából csak kettõt megnyerve, Herrera azonban magabiztos azt illetõen, hogy hamarosan elkezdenek egyre feljebb kapaszkodni a tabellán.
"Továbbra is ott vagyunk az élboly közelében és akár öt ponttal is többünk lehetne most" - tette hozzá.
"Megérdemeltük volna, hogy legyõzzük a Stoke Cityt és a Burnleyt is. Ezek a mérkõzések egészen hihetetlenek voltak. 37 lövésünk volt, míg nekik csak egy ... hihetetlen, hihetetlen."
"Beszéltem errõl Juannal [Mata] és még egyikünknek se volt hasonló tapasztalata. Ilyen egyszer fordul elõ egy szezonban, velünk azonban már kétszer is. A labda kapufát talált, majd kifelé pattant; hamarosan már befelé fog."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló