Beharangozó: Manchester United - Feyenoord
Fontos meccs vár a Vörös Ördögökre, az ellenfél az a Feyenoord lesz, mely hazai pályán képes volt legyõzni Mourinho csapatát.
Jelenleg a hollandok egy ponttal többet szereztek, mint a manchesteriek, akik egy gyõzelemmel nagyon komoly lépést tennének a továbbjutás felé, hiszen a csoportkör utolsó fordulójában a most a United elõtt álló két csapat (Fener és a Feyenoord) egymás ellen harcol majd.
Jose Mourinho a mai sajtótájékoztatóján elmondta, a hátralévõ két mérkõzésen négy pontot mindenképp szereznie kell csapatának, ellenkezõ esetben kiesik a sorozatból. A négybõl három remélhetõleg csütörtökön meg is lesz.
Akik hiányozhatnak:
United: Fellaini(vádli), Bailly(térd), Smalling(lábujj), Wilson(térd)
Feyenoord: Vermeer(boka), Van Beek(láb), Kongolo, Bottegin(eltiltott)
Érdekességek:
Az egész EL-ben a United birtokolja a legtöbbet a labdát, átlagosan 65,2 %-os eredménnyel. Így nem is meglepõ, hogy a legtöbb átadás is a United neve mellé került, eddig 4 meccsen 2582 passzt hozott össze a manchesteri gárda.
A Feyenoord legutóbbi 4 európai meccsébõl, amit angol csapat ellen játszott három úgy zárult, hogy a holland csapat nem kapott gólt.
A Vörös Ördögök egyszer sem veszítettek a legutóbbi 13 hazai, európai meccseiken.
Egymás elleni mérleg:
3 mérkõzés, 2 manchesteri siker, 1 holland gyõzelem, 5-3-as gólarány a United javára.
Egymás elleni mérkõzések:
1997-98 United-Feyenoord 2-1
1997-98 Feyenoord-United 1-3
2016-17 Feyenoord-United 1-0
A két csapat formája legutóbbi öt meccsük alapján:
United: GY D V GY D
Feyenoord: GY D D V GY
A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
United: Ibrahimovic 8 gól(1 EL), Rashford 4 gól(0 EL), Pogba 4 gól(2 EL), Mata 4 gól(0 EL)
Feyenoord: Jörgensen 11 gól(2 EL), Kuyt 5 gól(0 EL), Toornstra 5 gól(0 EL), El Ahmadi 4 gól(0 EL), Elia 4 gól(0 EL)
Európa-liga, csoportmérkõzés
Manchester United - Feyenoord
Old Trafford, 2016.11.24. 21:05
Játékvezetõ: Manuel Grafe(GER)
Lehetséges kezdõcsapatok:
United: De Gea - Darmian, Jones, Blind, Shaw - Schneiderlin, Pogba - Mkhitaryan, Rooney, Martial - Ibrahimovic
Feyenoord: Jones - Nieuwkoop, van der Heijden, Dammers, Woudenberg - Vilhena, El Ahmadi - Berghuis, Kuyt, Elia - Jörgensen
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a FanaticsTV-n és az RTL 2-n ÉLÕben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló