Mourinho értékelése a Feyenoord elleni gyõzelemrõl
José Mourinho elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményérõl és az eredményrõl is, miután a Manchester United 4-0-s gyõzelmet tudott aratni az Old Traffordon a Feyenoord elleni Európa-liga meccsen.
Általános összegzés
"Igen, boldog vagyok, ez a teljesítmény és az eredmény magáért beszél. A mérkõzés elõtt azt mondtam, jó teljesítmény eredmény nélkül semmit se ér, de jövõt biztosít. Egy rossz teljesítmény jó eredménnyel párosítva okozhat boldog pillanatokat, de ez most inkább boldog pillanat, mint boldog jövõ. Ezúttal a nagyon jó játékunk mellé gólok is párosultak, ez pedig fontos számunkra, mert már az elejétõl kezdve azt hangoztatjuk, hogy jól akarunk szerepelni az Európa-ligában. Olyan helyzetben voltunk, amelyben négy pontra volt szükségünk az utolsó két mérkõzésünkön, mostanra pedig már csak egyre."
Rooney európai rekordja
"Nem tudtam [errõl a rekordról]. És ennél fontosabb is az, hogy begyûjtöttük a három pontot, amire szükségünk volt, emellett pedig a csapat teljesítménye is jó volt, de ha történelmet írsz az mindig gyönyörû dolog, olyan, ami még szebbé tesz egy karriert, Wayne esetében ez pedig fantasztikus."
Mkhitaryan visszatérése
"Megérdemelte a szurkolók ovációját, mert nagyon jól játszott. Folyamatosan fejlõdött és csak fejlõdött, egészen addig a pillanatig, amíg úgy nem éreztem, hogy elfáradt és úgy éreztem, hogy az a legmegfelelõbb pillanat arra, hogy lecseréljem, emellett pedig hogy a szurkolók is elismerhessék egy ilyen teljesítmény után. Ez nagyon jót tett az önbizalmának, folytatni fogja alkalmazkodását a helyi körülményekhez és megpróbálja majd a Premier League-ben is megismételni ezt a teljesítményét, amely azért egy más terep, más nehézségekkel."
A csapat összeállításának nehézségei
"Az sokkal nagyobb baj, amikor nem tudsz kik közül választani. Amikor Jones, Rojo, Smalling és Bailly is sérült volt az sokkalta nagyobb probléma volt, úgyhogy a bõség zavara mindig jobb."
Két mérkõzés négy napon belül a West Ham ellen
"Õszintén szólva, nem szeretem az ilyet, soha nem is szerettem. Karrierem során már számtalanszor elõfordult hasonló eset, és az ilyet nem tartom jó dolognak. De nekünk most el kell egyelõre felejtenünk a második mérkõzést, és csak az elsõre szabad koncentrálnunk. Lépésrõl-lépésre haladunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő