Akadémia: Man.United 6-1 Man.City
Három mérkõzés óta tartó bajnoki vesztes sorozatot zárt le a United U18-as csapata.
A Manchester United fiataljai a városi rivális gárdáját fogadták és egy rendkívül magabiztos, 6-1 arányú gyõzelmet ünnepelhettek Carringtonban. A középpályás Larnell Cole mesterhármasa mellé még Jesse Lingard, Sean McGinty és Tom Lawrence is szerzett 1-1 gólt.
A szerdai, Newcastle elleni FA Youth Cup mérkõzés felállásához képest Paul McGuinness négy helyen változtatott, sõt a maradék hét helyen három játékos a szokásoshoz képest más poszton játszott. Paul Pogba és Ryan Tunnicliffe a nagy csapat keretébe került a ma esti FA kupa találkozó erejéig, így a belsõ középpályán a helyükön Charni Ekangamene és a jobb szélrõl behúzódó Larnell Cole szerepeltek, míg a bal hátvéd Tyler Blackett a bal szélsõ posztját kapta, a jobb szélen pedig Jesse Lingard segítette az egyedüli támadót, Gyliano Van Velzent. Will Keane és John Cofie továbbra is sérültek.
A 17. percben kezdte meg a gólgyártást a United, ekkor McGinty kapott a bal szélen egy labdát, belõtte Van Velzen felé a kapu elé, azonban az ex-Ajax nevelés nem ért a labdához és így került a hálóba. McGinty ötödik gólját szerezte a szezonban ezzel.
Ezután a City nyomást gyakorolt a Unitedre, de Tom Thorpe vezérletével állta a sarat a védelem. Sõt a hazaiak szereztek újabb gólt. A 36. percben Alberto Massacci ívelt be jobbról, Van Velzen fejese a felsõlécen csattant, a kipattanót Lingard a kapusba lõtte, majd az újabb kipattanót már értékesítette.
A 44. percben már három gólos lett a United elõnye, egy bal oldali szögletet fejeltek ki a City védõi röviden, a labdára remekül érkezett Cole, aki egybõl el is lõtte a játékszert, gól is lett a jutalma.
Az 53. percben aztán egy zseniális Cole szólót követõen a játékos kilõtte 14 méterrõl a hosszú alsót, ezzel már saját második, csapata negyedik gólját szerezve.
Sokat nem kellett várni az ötödik gólra, a 77. percben jól kijátszott támadás után Lawrence közelrõl lõtte a United újabb találatát.
Három perccel a meccs vége elõtt a City vigasztalásul rúgott egy gólt ám hogy a különbség ismét öt gól legyen, arról Cole tett a 89. percben. Remekül ugratták ki az alacsony támadót, aki a kirohanó kapus felett átemelve szerezte meg mesterhármasát.
Manchester United 6-1 Manchester City
Premier Academy League
2011.02.19. Carrington
United: Johnstone, Massacci, Thorpe, Fornasier, McGinty, Lawrence, Ekangamene, Cole, Blackett (Barmby 60); Lingard, van Velzen (M Keane 78).
Nem használt cserék: Jacob
Gólszerzõk: McGinty 17, Lingard 36, Cole 44, 53, 89, Lawrence 77, illetve Robinson 86.
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Ligakupa, 3. forduló