Mourinho boldog a mai sorsolás miatt

Ma délután tartották az Európa-liga sorsolását, melyen a Manchester United a Saint-Etienne csapatát kapta, aminek Jose Mourinho több szempontból is örül.


A Vörös Ördögök február 16-án fogadják majd a francia bajnokság nyolcadik helyén álló gárdát, majd február 22-én utaznak Franciaországba a visszavágóra.

 

Szerencsére a csatorna feletti repülés rövidebb lesz annál, amennyit a Unitednek két csoportellenfeléhez - a török Fenerbahcéhoz és az ukrán Zoryához - kellett megtennie.

 

"Ez egy rövid repülés lesz, ami igazán jó, hiszen Ukrajnába és Törökországba is el kellett már mennünk, ráadásul februárban nagyon sûrû a program" - nyilatkozta a menedzser az MUTV-nek. "Szóval nagyon jó, hogy rövid út lesz."

 

 

"Egy francia csapatról beszélünk, akik nagyszerû csapattal rendelkeznek. Történelmi klub; még ha mostanában nem is nyert címeket. Egy nagy klubról beszélünk, hatalmas tradíciókkal. Itt játszott Michel Platini, mielõtt Olaszországba igazolt volna, és akkoriban domináltak Franciaországban. Extra érdekesség, hogy két testvér egymás ellen fog játszani."

 

Valóban, hiszen a francia gárda tagja Florentin Pogba, Paul Pogba testvére, aki ebben a szezonban 13 alkalommal lépett pályára és egy gólt szerzett. Viccelõdött is a portugál, hogy majd a párharc elõtt megkérdezheti játékosát arról, hogyan is játszik testvére.

 

"Mindenkinél jobban ismeri a testvérét, így nyilvánvalóan egyéni elemzés szempontjából õ tud a legjobb képet adni Florentinrõl. De egyébként ugyanazt az utat, ugyanazt a folyamatot kell követnünk. Az elemzõink rendkívül jó munkát végeznek számunkra."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!