Wes: Magunknak tettük nehézzé

A gólszerzõ elismeri, sokkal jobbak is lehettek volna, de gratulál az ellenfélnek a tisztes szereplésért.


Wes Brown is csatlakozott azoktáborába, akik elismerésüket fejezték ki a Crawley Town felé az Old Traffordon mutatott játékuk miatt.

A hosszú ideje szolgáló védõ csupán ötödik gólját szerezte 13 éves elsõ csapatos pályafutása során, de a góljával sikerült bejutniuk csapatával a negyeddöntõbe az FA kupában. A United azonban képtelen volt ezen kívül feltörni a jól szervezett és roppant motivált ellenfelet.

 


"Nagyon nehéz volt" - kezdte Brown az MUTV-nek adott interjújában. "Csináltunk jó dolgokat, gólt is szereztünk de nagyon megnehezítették a dolgunkat, a végén pedig nem tudtuk megtörni õket. Azt hiszem mindannyian boldogok lehetünk a nap végén, hogy 1-0 lett az eredmény."

"Elég közel volt. Az utolsó 15 percre elõre küldtek akit csak lehetett és a tizenhatosunkon belülre próbálták küldeni a labdát. Azt hiszem, elég jól kézben tartottuk a helyzetet, ém mindent sokkal jobban kellett volna csinálnunk. Azzal, hogy csak 1-0 volt az eredmény, játékban tartottuk õket."

Brown csupán hatodik mérkõzésén kezdett ebben a szezonban, de továbbra is keményen dolgozik, hogy folyamatos lehetõséghez jusson.

"Keményen dolgozom az edzéseken, ez minden, amit tehetek. Keményen edzek és majd meglátjuk, mi történik."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!