De Gea nem szeretne újra az év játékosa lenni
A Manchester United hálóõrét a legutóbbi három szezonban az év játékosának választották, azonban szeretné, hogy ez a dolog az idei szezonban megváltozzon.
David De Gea hétfõi, West Ham elleni teljesítménye nagyban hozzájárult, hogy a csapat bezsebelje zsinórban a hatodik Premier League gyõzelmét, azonban elmondta, hogy idén májusban már nem szeretné elhódítani a Sir Matt Busby-díjat.
A kapus egy mérföldkõhöz ért hétfõn, ugyanis a 250. meccsét játszotta a Vörös Ördögök színeiben és három szezonon keresztül is a legjobb játékosnak választották a klubnál. Ez megtiszteltetés számára, azonban nem igazán örül ennek a címnek.
"Jobban szeretném, ha ebben a szezonban egy másik játékos, mondjuk egy csatár nyerné az év játékosa díjat a csapatnál. Ez azt jelentené, hogy az egész csapat kiválóan játszott, gólokat szereztünk, nem a kapu elé voltunk beszorítva."
"Szerintem idén több helyzetet dolgoztunk ki, mint az elõzõ szezonokban és a védelem is jobban fókuszál. Számomra a tökéletes gyõzelem, amikor nem kerül hozzám a labda és lehozzuk 3-0 vagy 4-0 arányban a találkozót."

A 26 éves hálóõr 2011-ben érkezett az Old Traffordra és azóta a világ egyik legjobb kapusává nõtte ki magát.
"Sokkal jobb kapus vagyok, mint akkor, amikor megérkeztem a csapathoz. Fizikailag és mentálisan is sokkal erõsebb vagyok. Minden téren próbálok fejlõdni és sokkal jobb lenni. A nyelvtudásom is sokat javult és könnyebben kommunikálok a csapattársakkal, ami nagyon fontos egy kapusnál."

Jose Mourinho érkezésének a kapus nagyon örült és úgy érzi, hogy a közeljövõben címeket tudnak nyerni a portugál menedzserrel.
"Nagyon boldog vagyok a csapatnál és azért, hogy sok meccsen kapok szerepet a Mancheseter Unitednél. Viszont többet és többet akarok, címeket akarok nyerni és újra a legjobbak közé emelni a Unitedet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Atletico Madrid vs Manchester United
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzésRiyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
Premier League 6. forduló
Old Trafford
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Atletico Madrid - Manchester United
Bajnokok Ligája főtábla, 2. forduló