Trónt fosztott a United a pénzügyi ligában

Rekordösszegû profitról számoltak be a Vörös Ördögök az elõzõ szezon során, így több mint egy évtized után újra a futballvilág legjobban keresõ klubjává avanzsáltak.


A Deloitte által évente kiadott Football Money League 2015/2016-os összevetésében a Manchester United lett a világ legtöbb bevételt generáló klubja.

 

A tanulmányban, amely idén jubileumi, 20. alkalommal vette számba a földkerekség top klubjainak pénzügyeit, hosszú idõ után ugrott elsõ helyre a Manchester United, visszaszorítva ezzel a Barcelonát és a Real Madridot. A Királyi Gárda harmadik helyezése azért is meglepetés, mert 12 hónappal ezelõtt még õk vezették ezt a listát.

 

A Vörös Ördögök bevételei drámai módon megemelkedtek a vizsgált idõszakban, ugyanis míg egy évvel korábban 395.2 millió fontos bevételrõl számolhattak be, addig ezúttal 515.3 millió fonttal vitték el az elsõ helyet. Mindez méretes, közel 10 százalékos elõnyt jelent számukra a második helyezett Barcelonával (463.8 millió font) szemben, míg a Real Madrid csak kevesebb, mint 100 ezer fonttal maradt el az õsi rivális mögött.

 

Egy-egy helyet elõrébb lépve a Bayern München és a Manchester City alkotják még a top 5 klubot, a Paris Saint-Germain visszacsúszott a 6. helyre.

 

A top 10-be még az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool és a Juventus tudtak még beférkõzni, ugyanazt a pozíciót elfoglalva, mint az egy évvel korábbi tanulmányban.

 

Új klubok is feltûntek a top 20 között, ugyanis a West Ham United a 18. helyre tudott felkapaszkodni, a friss angol bajnok Leicester City pedig a 20. helyet tudta magának megcsípni.

 

 

Ettõl függetlenül a címlapok most a Unitedrõl szólnak, amely ebben a pénzügyi bajnokságban elõször tudott ismét a csúcsra érni a 2003/2004-es szezont követõen, köszönhetõen hihetetlen, átlagosan 12 százalékos növekedésüknek - amely önmagában is rekord - amellyel a top 20 klubjainak összes növekedését felülmúlták. Egyúttal ez az elsõ alkalom 11 év után, hogy nem a Real Madrid büszkélkedhet ezzel a pozícióval.

 

A United bévételei olyan nagyságrendûek, hogy hasonlót még soha nem jegyezhettek fel a futball világában, és bár ez részben köszönhetõ a Bajnokok Ligájába való visszatérésüknek, kereskedelmi bevételeik szintén rekordnak számító 71 millió fonttal emelkedtek. Mostanra ebben az összevetésben a világ bármely klubjánál többet szakítanak, megelõzve ezzel a korábban itt élen álló PSG-t.

 

Bár az angol rekordbajnok sikere dicséretes, szakértõk szerint komoly kihívásnak ígérkezik pozíciójuk megõrzése.

 

"11 évet kellett várnia a Manchester Unitednek arra, hogy újra visszaszerezze a világ legtöbb bevételt generáló klubja címet, fenomenális kereskedelmi bevétel növekedésük pedig ebben nagy segítségükre volt" - kezdte Dan Jones, a Deloitte Sports Business Group egyik partnere.

 

"Az elmúlt évek során azon képességük, hogy nagy értékû kereskedelmi partnerségeket sikerült kötniük, kulcsfontosságú volt abban, hogy visszanyerjék vezetõ helyüket a Football Money League-ben."

 

"Ezzel együtt nagy verseny elébe néznek a Barcelonával és a Real Madriddal szemben vezetõ helyük megõrzéséért a következõ tanulmányban, miután nem szerepelnek a Bajnokok Ligájában, a font gyengélkedik az euróval szemben, illetve hosszabb távon a többi klub is beléphet a kereskedelmi bevételeket célzó piacra, a Unitedet használva egyfajta precedensként."

 

Szintén listavezetõ a United a meccsnapi bevételek generálásában is (102.8 millió font), közvetítésekbõl származó bevételeik (140.4 millió font) azonban csak a hetedik helyre mutatkoznak elégnek világszintû összevetésben. Ebbõl a szempontból a Real Madrid az éllovas 170.3 millió fonttal, akiket a Manchester City követ 161.4 millió fonttal.


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!