Carrick óvatos a franciákkal

Michael Carrick örül, hogy végre folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei és elmondta, a játékosok alig tudják kivárni a ma esti találkozó kezdõ sípszavát.


A 29 éves középpályás a United hat csoportmérkõzésébõl öt találkozón szerepelt és a két és fél hónapos szünetet a nyolcaddöntõkig alig lehetett kivárni.

"A Bajnokok Ligája zsongása semmi más sorozatéhoz nem fogható" - mondta Carrick. "Furcsa volt nézni a mérkõzéseket a múlt héten úgy, hogy mi nem léptünk pályára. Egy extra hetet kellett várnunk, de készen állunk."

"Néztem a Tottenhamet is és az Arsenalt is. A Spurs nagyon jól játszott. Milánó egy nagyon kemény hely, mint tudjuk, d megérdemelték a gyõzelmet. Az Arsenal sokáig nem igazán volt a játékban és a Barcelonának voltak helyzetei, ám aztán a londoniak a második félidõben megragadták az alkalmat és az esélyeket."

 


2006-os Manchesterbe igazolása óta Carrick kétszer találkozott már francia csapattal, mindkétszer a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között - 2006/07-es idényben a Lille ellen, következõ évben a Lyon ellen. És bár veretlen Michael a francia csapatokkal szemben, soha nem tudtak egy gólnál nagyobb arányban gyõzni. Így tudja, nagyon nehéz találkozóra számíthat ma is.

"Magabiztosnak hiszik magukat és úgy vélik, le tudnak gyõzni minket. Kemény mérkõzés vár ránk, ahogy Európában mindenhol így van, de az elmúlt idõszakban jól teljesítettünk és tudjuk, bárhova is megyünk, a számunkra szükséges eredményt el tudjuk érni. A jó játékról kell szóljon ez az este és egy olyan eredményt kell elérnünk, amivel az Old Traffordon végül tovább tudunk majd jutni."

"Az elsõ évembe a Lille ellen játszottunk és egy gyors, Giggsy által elvégzett szabadrúgás döntött a továbbjutásunkról. Következõ évben a Lyonon is sikerült túlmennünk."

"Mindig sikerült a megfelelõ eredményt elérnünk, de mindig nagyon szoros, kemény meccsek voltak ezek és ezt várjuk most is. Ez csak rajtunk múlik, ha jól játszunk, akkor tovább fogunk jutni."
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!