Goss a QPR-hoz igazolt
Sean Goss a Manchester Unitedtõl a Queens Park Rangers-hez igazolt.
A 21 éves játékos 2012-ben érkezett a Vörös Ördögökhöz az Exetertõl, 2015 novemberében pedig a kispadon ülhetett a felnõtt csapat Watford elleni mérkõzésén, miután a nyári, felkészülési túrára is elutazott a kerettel.
Ebben a szezonban az elegánsan játszó középpályás felépült sérülésébõl és az egyik legjobbja volt a manchesteri tartalékoknak. A hónap elején Shamal George kapus kivédte büntetõjét a Liverpool elleni U23-as bajnokin, amivel nem sikerült egymás után három meccsen betalálnia, de a találkozó végén õ adott gólpasszt Matty Willock-nak, amivel a United nyerni tudott.
"Nagyszerû munkát végzett a klubnál, de eljutott arra a pontra, amikor többször beszélt velem és úgy érezte, eljött az idõ, hogy távozzon. A QPR egy nagy klub, remek lépés ez számára. Olyan lehetõség ez, amit úgy érzett, két kézzel meg kell markolnia" - nyilatkozta Nicky Butt.
"Nagyon tehetséges játékos, akinek kiváló bal lába van. Csak az kell neki, hogy hétrõl-hétre meccseket játszhasson felnõtt szinten."
Goss három és fél évre szóló szerzõdést kötött a londoni klubbal, melynek hivatalos honlapjának elmondta: "Nagyon örülök, hogy létrejött az üzlet - teljesen felvillanyoz. A pályám azon pontjához értem, amikor játszanom kell a felnõttek között minden héten, így ez a lehetõség olyan volt számomra, amit nem utasíthattam vissza."

Ian Holloway visszatért a Loftus Roadra és a QRP-rel sikerült több csapatot is beelõzniük Goss leigazolásakor. "Nagy öröm, hogy sikerült Seant a QPR-hoz csábítanunk. A Unitedtõl már sikerült 1-2 játékost kölcsönvennem az évek során, de valamikor kiszúrsz egyet, akit szeretnél a csapatodnál látni - pontosan ezért vettük meg Gossy-t."
"Olyan középpályás õ, aki nagyon jól bánik a labdával és amit hosszú távon akarok az az, hogy a középpályán jól passzoló játékosaink legyenek, akik valami mást tudnak nyújtani számunkra. Gossy ilyen."
A Manchester Untied minden tagja sok sikert kíván Sean Goss-nak további pályafutásához!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |