Mourinho: Túl korai még nyári átigazolásokról beszélni
A Manchester United menedzsere, José Mourinho szerint még nincs itt az ideje, hogy a nyári átigazolásokról nyilatkozzon.
A Vörös Ördögök menedzsere pénteken délután az Aon Training Complexben ült le a sajtó képviselõivel, hogy mérkõzés elõtti sajótájékoztatóját megtartsa a Leicester City elleni idegenbeli bajnokit megelõzõen.
Mourinho az eseményt a United bajnoki címre való esélyérõl és a legjobb négy között való végzésükrõl beszélve kezdte meg. Ez vezetett ahhoz az újságírói kérdéshez, mi lesz, ha az elõzõ szezonhoz hasonlóan megint Bajnokok Ligája indulást érõ helyeken kívül végeznek, lesz-e ennek bármilyen hatása arra, milyen játékosot tud a klub magához csábítani a nyár folyamán.
"Semmi értelmét nem látom annak, hogy február 3-án a nyári átigazolási idõszakról beszéljek" - kezdte.
"Az átigazolási idõszak majd nyáron kezdõdik, addig pedig nincs mit mondanom errõl. Az egyetlen dolog, amit elismerhetek, az az, amit január utolsó napján mondtam. Tudom, hogy mit akarok."
"Körülbelül 7 hónapja dolgozom együtt a játékosaimmal. Sokkal jobban ismerem már õket, mint hat vagy hét hónappal ezelõtt. Nagyon realisztikus vagyok azzal kapcsolatban, mire van szükségünk. Tudom, mik lehetnek a lehetséges célpontok."
"Nem szeretem, ha a klubom lehetetlen ügyletekben vesz részt, vesztegeti az idejét. Az ilyen megszerezni lehetetlen játékosoknak és az ügynökeiknek az egy ajándékkal ér fel, ha olyan klub érdeklõdik utánuk, mint a Manchester United, mert ez segít nekik javítani a helyzetükön, nekünk azonban ez egyáltalán nem jó. Úgyhogy nagyon reálisan szemlélem ezt az egészet."
"Nagyon céltudatos vagyok, a vezetõségem pedig tudja, mire van szükségem. Mostantól egészen nyárig csak a játékosainkra, a sorozatokra, amelyekben érdekeltek vagyunk, a klubomra, a szurkolóinkra és arra fogok koncentrálni, hogy a lehetõ legjobb eredményeket érjük el."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |