Blind: Négy között végzünk
Daley Blind szerint a Manchester Unitednek összpontosítania kell az elkövetkezendõ hetekben azért, hogy továbbra is négy sorozatban harcolhasson, és meggyõzõdése, hogy a Vörös Ördögök bent lesznek az elsõ négyben a bajnokságban.
A United egészen március 4-ig nem játszik mérkõzést a Premier League-ben, akkor majd a Bournemouth látogat az Old Traffordra, de addig Jose Mourinho csapata kétszer játszik a Saint-Etienne-nel az EL-ben, pályára lép a Southampton elleni Ligakupa-döntõben, valamint utazik az Ewood Parkba, ahol a Blackburn Rovers ellen szerepel az FA-kupában; mindezt tíz napon belül kell teljesítenie.
"Sûrû lesz, koncentrálnunk kell, nyernünk kell a mérkõzéseinket, de biztos vagyok abban, hogy a szezon végére ott leszünk a legjobb négyben" - nyilatkozta a holland labdarúgó a Watford elleni találkozót követõen.
A 26 éves védõ tudja, bár gyorsan jönnek a meccsek, a gárda kész a kihívásra: "Játékosként meccseken akarsz játszani. Még rengeteg helyen harcolhatunk, köztük egy döntõt is lejátszunk, úgyhogy mindannyian nagyon várjuk már."
Bár a legtöbb figyelem Juan Matára és Anthony Martialra irányult, hisz õk szerezték a hétvégi mérkõzés góljait, ám az eredmény azt jelentette, hogy a manchesteriek sorozatban negyedik mérkõzésüket játszották le úgy, hogy nem kaptak gólt.
"Mindig nagyon jó, ha nem kapunk gólt, ez a védõknek bizalmat ad" - folytatta Blind az MUTV-nek. "Sok játékosunk van, akik nagyon gyorsak és kreatívak. Örülök, hogy ugyanabban a csapatban játszhatok, mint ezek a srácok."
Úgy tûnt, könnyedén nyert a United szombaton, de talán hamarabb is lezárhatta volna az összecsapást, Blind szerint ez nagyon fontos.
"Be akarod lõni a helyzeteket. A második gól nagyon jól jött Anthony számára, megérdemelte. Megérdemeltük a gyõzelmet, sok helyzetet kialakítottunk. Több lehetõséget ki kellet volna használnunk; mindenki kérte a labdát. A második félidõ nehezebb volt, mert kissé megváltoztatták a szerkezetüket, de összességében ez egy jó gyõzelem volt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló