Ander szerelmi afférja folytatódik az FA-kupával
A Manchester United középpályása, Ander Herrera baszk mivolta ellenére is közismerten nagy rajongója az FA-kupa küzdelmeinek, amelyben újabb fordulóban lesz érintett a csapattal.
A jó formának örvendõ egyszeres spanyol válogatott játékos a Vörös Ördögök egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó tagja ebben a szezonban, és része volt a tavaly májusban az FA-kupát magasba emelõ gyõztes csapatnak is a Wembleyben, amellyel egy olyan sorozat trófeáját hódíthatta el, amelynek már gyerekkora óta nagy rajongója.
Nem lehet más a célja a Unitednek 2017-ben se, mint hogy megismételjék 2016-os sikerüket, amelyhez a Blackburn Rovers legyõzésével kerülhetnek egy lépéssel közelebb, amellyel már a negyeddöntõben érezhetnék magukat. Bár az FA-kupát szokás a világ legrégebbi kupasorozataként emlegetni, a 27 éves középpályás szerint azonban egy kicsit se veszített régi csillogásából és fontosságából.
"Ez egy hihetetlenül fontos kupasorozat" - kezdte Herrera a MUTV-nek.
"Amikor bizonyos csapatok rotálják játékosaikat, az nem azt jelenti, hogy nem tulajdonítanak különösebb fontosságot az FA-kupának."
"Ez a legrégebbi kupasorozat Angliában, és a szervezés miatt szerintem egyben a világ leglenyûgözõbbje is. Számomra Angliában a szervezés mindig csodaszámba megy. Az elõdöntõkön egy mérkõzésen dõl el a döntõben résztvevõ csapatok kiléte, amelyeket a Wembleyben játszanak, ez pedig fantasztikus a szurkolóknak is."
"Minden klub megakarja nyerni az FA-kupát, a top haton kívüli csapatok pedig még inkább, hiszen ezáltal kvalifikálhatják magukat az Európa-ligába. Úgyhogy ez egy fantasztikus sorozat. Szeretnénk továbbra is részt venni benne, ezért gyõzni akarunk idegenben a Blackburn ellen."
"Nagyon jó emlékeket õrzünk az elõzõ szezonból és nagyon optimista vagyok, mert nagyon jó keretünk van."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |