Mourinho óvatos a Rostov kontrái miatt
José Mourinho szerint a Manchester United játékosai teljesen felkészültek lesznek az FC Rostov "minõsége és gyorsasága" által jelentett veszélyekre.
A Vörös Ördögök menedzsere és edzõi stábja kielemezte a csütörtöki Európa-liga ellenfél játékát, Mourinho pedig rámutatott az oroszok kontrajátékban mutatott erõsségére, az Olimp-2 Stadium gyepének pocsék állapota pedig arra késztetheti, hogy saját csapatának játékával alkalmazkodjon a körülményekhez.
"Ez egy nagyon nehéz mérkõzés lesz. De ez lesz az elsõ felvonás, a másodikat pedig az Old Traffordon játszuk majd. Nem tudom biztosra, hogy milyen mérkõzésre számítsak, így abban se vagyok biztos, hogy olyan futballt tudunk játszani, amilyet szoktunk; talán egy másik tervvel kell elõállnunk, mint amihez hozzászoktunk és ahhoz kell alkalmazkodnunk."
"8 játékossal védekeznek, közülük öten alkotják a hátsó védõvonalat, hárman pedig a középpályán szállják meg a pályát. Két játékossal, plusz a hozzájuk becsatlakozókkal kontráznak, védekezési szempontból azonban nagyon szilárdak. Támadásbeli minõségük és gyorsaságuk nagy veszélyt hordoz magában."
"Szerintem a Rostovnak 4 támadó felfogású játékosa van, akik közül három kimondottan veszélyes."
"Úgyhogy nem tudom közülük kik fognak játszani; az edzõjük talán [Dimitriy] Poloznak szavaz bizalmat, vagy talán egy olyan nagy, erõs testfelépítésû csatárnak, akivel ellenünk is rohamozott, amikor az Inter edzõje voltam, õ pedig a Rubin Kazan kispadján ült."
"Tudom, hogy veszélyesek, tudom, hogy képesek úgy védekezni, hogy mindenkit ennek rendelnek alá, amelybõl aztán veszélyes kontratámadásba tudnak átlendülni, a támadóik pedig igen veszélyes játékosok."
Amikor a MUTV-tõl arról kérdezték, már azzal számol-e fejben, hogy bejutnak a döntõbe és megnyerve azt kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligájába, Mourinho így felelt:
"Ebben a körben még nem, de mindig azt mondom, ha már ott vagy a negyeddöntõben, akkor tudod, hogy két ellenfélen továbbverekedve magadat ott lehetsz a döntõben, abban a pillanatban pedig minden csapat elhiszi, hogy képes lehet megcsinálni és megnyerni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |