Zlatan: Fontos az EL
Zlatan Ibrahimovic eltökélt szándéka, hogy a Manchester Uniteddel végigmenjen az Európa-ligában. Nem csak azért, mert szülõhazájában nyerhetne trófeát, hanem mert az hatással lenne a szezon egészére.
A csatár kulcsszerepet játszott a csütörtöki, Rostov elleni szûkös sikerben, az õ sarkazása jelentett gólpasszt, ami után Juan Mata talált a hálóba, ezzel továbbjuttatva a csapatot a sorozat negyeddöntõjébe. Ráadásul az eredmény azt jelenti, a Vörös Ördögök továbbra sem szenvedtek vereséget hazai pályán az EL-ben és Ibra azt akarja, hogy ez az Anderlecht ellen sem legyen másképp.
"Amikor az Európa-ligában szerepelsz, benne is akarsz maradni. Két sorozatban vagyunk még és meg akarjuk nyerni, ez a cél, ilyen a mentalitás, keményen dolgozunk ezért" - mondta a svéd csatár az MUTV-nek.
A rosztoviak kihívást jelentettek a United számára azzal, ahogyan védekeztek és a 35 éves klasszistól ki is járt nekik a dicséret ezért.
"Nem volt könnyû, sok védõvel játszottak és jók is voltak. Próbáltunk türelmesek maradni és helyzeteket kialakítani, várni a lehetõségre. Fontos volt, hogy továbblépjünk, ez meg is lett, úgyhogy örülünk emiatt."
Ibra négy gólt is szerzett még 2013 októberében, amikor a PSG-vel 5-0-ra legyõzték az Anderlechtet BL-csoportkör során, de még a pénteki sorsolás elõtt nyilatkozva felfedte, milyen gondolkodásmód kell ahhoz, hogy megnyerj egy sorozatot.
"Bárkit is kapsz [a sorsoláson], nem lesz könnyû, mert minden csapat jó. Csak továbbra is menni kell, nem feladni a hitet és csak próbálkozni, próbálkozni és próbálkozni. Amikor lehetõség adódik elõtted, összpontosítanod kell!"
A United immár ismét a bajnokságra figyel, hiszen vasárnap a Middlesbrough otthonában lesz fellépésük a játékosoknak és bár a csatár eltiltás miatt kihagyni kénytelen az összecsapást, reméli, hogy az EL-ben elért pozitív eredmény a bajnokira is kihat majd.
"Még a Premier League és az EL van hátra. Ha kiesnénk a európai kupából, az nem lenne jó, mert úgy nem lenne annyira izgalmas a PL."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |