Young: Megtiszteltetés volt kapitánynak lenni

Ashley Young elmondása szerint "megtisztelõ volt elsõ alkalommal a Manchester United csapatkapitányának lenni", miután õ vezethette ki a Vörös Ördögöket az Old Traffordon a Chelsea ellen 2-0-ra megnyert rangadón.


Wayne Rooney, Michael Carrick és Chris Smalling hiányában, mint a csapat legtapasztaltabb játékosa, a sokoldalú 31 éves játékost választotta José Mourinho a kapitányi karszalag viselésére, szokásosan energikus és eltökélt teljesítményével a balszélen pedig alaposan rá is szolgált a menedzser bizalmára.

 

Youngot álló tapssal köszöntötték a Vörös Ördögök szurkolói, amikor a 93. percben Timothy Fosu-Mensah állt be a helyére csereként, míg Mourinho elismerõen meglapogatta a pálya szélén teljesítménye elismeréseként. A lefújást követõen riporterek kérdésére nyilatkozva Ashley mesélt arról, milyen érzés volt kapitánynak lenni, emellett pedig reflektált a Chelsea elleni produkciójukra is.

 

"Mérkõzés közben már volt, hogy megkaptam a kapitányi tisztséget, de hogy én vezethessem ki a csapatot a pályára, az valami fantasztikus érzés volt" - kezdte Young.

 

"A legfontosabb azonban a végeredmény. 11 vezérünk lett a pályán, ahogy kiléptünk a játékoskijáróból, illetve ott volt még a menedzserünk is a pálya szélén, és akkor is megmaradt a vezérek száma, amikor cseréltünk. Össze kell tartanunk, nehéz idõszak elébe nézünk, éppen ezért fontos, hogy mindenki a lehetõ legmegfelelõbb módon végezze el a munkáját. Ha van 11 vezéred, az a pálya minden szegletében nagy segítség."

 

 

Young az újévben állandó szereplõvé vált a csapatban, amely kapcsán azt kérdezték az egykori Aston Villa játékostól, mi az, amivel meggyõzte menedzserét a folyamatos csapatba állításának helyességérõl?

 

"Ezt nem tudom biztosra megmondani, szerintem én is csak egyike vagyok azon játékosoknak, akik harcolni akarnak. Ott van bennem a küzdeni akarás, a sikerre való éhség és a vágy, hogy elérjem a céljaimat. Sokan mondanak rólam mindenféle dolgokat, de én továbbra is lent tartom a fejemet és keményen dolgozom tovább."

 

"Az edzéseken minden nap nagyon keményen dolgozom, hogy bekerülhessek a csapatba, ha pedig egy ilyen fantasztikus játékoskeretben kell vetélkedned a helyekért, az nagyon ösztönzõleg hat rád. Ha valaki megnézi az edzéseket, láthatja, hogy nincsenek olyan mozdulatok, amilyenek ne fordulnának elõ egy éles mérkõzésen. Mindenki magára akarja húzni a csapat mezét, ki akar menni a pályára és 100 százalékot akar nyújtani. Ebben én sem különbözök."

 

Ashley Young lenyûgözõ formája a nemzeti sajtó egyik képviselõjét arra ragadtatta, hogy megkérdezze, hosszú kihagyás után visszatérhet-e az angol válogatott keretébe a korábbi sokszoros válogatott játékos, amelyre így felelt:

"Hogy õszinte legyek, nem én vagyok arra a legmegfelelõbb személy, hogy válaszoljak."

 

"De természetesen mindig hatalmas megtiszteltetés a hazádat képviselni."

 

"Talán egy napon újra megtörténhet. De most csak a Unitednél folyó dolgokra koncentrálok és itt akarok jól játszani, de ha meghívót kapok, akkor ott leszek. Ez azonban az angol szövetségi kapitányon múlik."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!