Rooney továbbra is a legmagasabb szinten játszana
A Vörös Ördögök csapatkapitánya a Burnley ellen ismét feliratkozott a gólszerzõk közé, és hiszi, hogy a 2016/17-es szezon utolsó néhány hetében kulcsszerepet vállalhat.
Wayne Rooney szerint még „nagyon sokat tud adni” a Manchester Unitednek, idén kapott kevesebb játéklehetõsége pedig pont, hogy meghosszabbíthatja karrierjét a legmagasabb szinten.
A csapatkapitány erre a szezonra elveszítette bérelt helyét a kezdõcsapatban, miután José Mourinho Old Traffordra érkezését követõen az eddig eltelt idõ nagy részében más lehetõségeket favorizált inkább.
Középcsatár poszton Zlatan Ibrahimovic és Marcus Rashford szerepeltek a legtöbbet, míg az irányító szerepkörben olyanok kaptak több lehetõséget, mint Jesse Lingard, Anthony Martial, Paul Pogba és Juan Mata.
Rooney azonban az elõzõ fordulóban góllal tért vissza sérülését követõen a Burnley ellen, és szerinte képességei alapján még mindig segítségére lehet Mourinho legénységének, amely a szezonban már elhódított Community Shield és Ligakupa trófeák mellett harcban áll az Európa-liga megnyeréséért is, a bajnokságban pedig a Bajnokok Ligája indulást érõ legjobb négy közé kerülésért.
„Csak arra koncentrálok jelen pillanatban, hogy az Európa-liga fináléba segítsem a csapatunkat, és meg is nyerjük azt, illetve, hogy ott legyünk a legjobb négy között” – válaszolta a Sky Sportsnak arra a felvetésre, hogy jövõje kapcsán továbbra is erõsek azok a találgatások, miszerint a nyár folyamán távozik Manchesterbõl.
„Szerintem még nagyon sokat tudok hozzátenni a csapat teljesítményéhez, és ahogyan korábban is mondtam, nagyon várom az elõttünk álló mérkõzéseket, és hogy szerepelhessek rajtuk. Ezeken biztosíthatjuk, hogy eljussunk odáig, ahol szeretnénk lenni a szezon végén, aztán majd meglátjuk mi lesz utána.”
„Úgy érzem, hogy minõségben, higgadtságban, tapasztalatban, tudásban, illetve abban, hogy miként kell elérni a kitûzött célt, mint megnyerni a bajnokságot, legjobb négy között végezni vagy ott lenni egy döntõben, hozzá tudok járulni a csapat sikereihez. Rengeteg tapasztalattal tudom segíteni a csapatot.”
„Természetesen nagyszerû érzés visszatérni. Szeretnék újra játszani, és remélhetõleg mostantól a szezon végéig meglesz rá a lehetõségem, hogy nyomot hagyjak azokon a mérkõzéseken, amelyeken pályára lépek.”

Rooneyt 31 éves korára, annak ellenére, hogy õ a Manchester United és az angol válogatott történetének legeredményesebb játékosa, sokan leírták és már a múlt emberének tartják.
Õ maga nem hiszi, hogy sikerekben gazdag karriere a végéhez közeledne, és részérõl nincs tervben, hogy kikerülne abból a közegbõl, amelynek hosszú évek óta a tagja.
Amikor arról kérdezték, képes lehet-e további két-három évig is a legmagasabb szinten játszani, Rooney így felelt:
„Igen. Szerintem még tovább is. Mindenki az életkort emlegeti, én pedig 31 éves vagyok, ami nem hiszem, hogy öregnek számítani. Természetesen ez idõ alatt rengeteg mérkõzést játszottam.”
„Ki tudja, lehet, hogy a hasznomra lesz mindaz, hogy ebben a szezonban nem játszottam annyira sok mérkõzést.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló