Játékosértékelés: Chelsea - Manchester United
Lássuk a Chelsea elleni rangadót a számok tükrében.

Edwin van der Sar: Lenyûgözõ védéseket mutatott be, hogy megakadályozza Ivanovicot a gólszerzésben, azonban a Chelsea két góljánál õ is tehetetlen volt. Hihetetlenül fog hiányozni jövõre a Unitedbõl.

Patrice Evra: Hatalmas próbatételt kellett kiállnia, de nem minden pillanatban állt a helyzet magaslatán. Nem tudott elõre törni a rengeteg védekezõ feladatból. 6

John O'Shea: Hiba nélkül, sallangmentesen végezte a dolgát a Vörös Ördögök védelmében, azonban a második félidõre csak kapkodhatta a fejét. 6

Nemanja Vidic: Szó szerint kétszer a testén keresztül se tudott áthatolni a Chelsea, úgy akadályozta meg a Kékeket a gólszerzésben, azonban az egyenlítõ gólért, illetve a késõi kiállításért hibáztatható, és nem szivesen fog emlékezni erre az estére. 6

Chris Smalling: Újabb parádés teljesítményt láthattuk az ifjú angol bekktõl, egészen addig, amíg Zhirkov ellen elkövetett szabálytalansága miatt tizenegyeshez juttatta az ellenfelet. Nem érdemelte meg, hogy vesztes csapat tagja legyen. 7

Michael Carrick: Remek elsõ játékrészt zárt, aztán a második negyvenöt percben nem tudta állni a sarat az ellenfél megerõsödõ középpályájával szemben. 6

Nani: Gyorsaságával, és ügyességével rengeteg gondot okozott Ivanovicnak, fõleg a mérkõzés korai szakaszában, de aztán a második félidõben õ is nagyon eltûnt. 6

Darren Fletcher: Újjáéledt a rangadó hangulatától, és ismételten a régi Darren Fletchert láthattuk, aki uralta a középpálya középsõ részét. 7

Paul Scholes: Az örökifjú iránytó volt a Vörös Ördögök középpályájának motorja. Remek passzok, parádés elgondolások; okozott néhány kellemetlen percet jelenlétével a Chelseanek. 7

Javier Hernandez: Meglepetésre kapott szerepet a kezdõben Sir Alex Fergusontól, de nem kapott olyan labdákat, és nem volt annyi helye, mint a hétvégén a DW Stadiumban. 6

Wayne Rooney: Szépségdíjas elsõ félidõben szerzett góljával bizonyította, hogy nem volt rá hatással a Wigan elleni könyöklése körül kialakult helyzet. Kimagasló teljesítmény volt. 8
Cserék:

Ryan Giggs (Scholes helyére a 71. percben): Nem így szerette volna 606. bajnoki mérkõzését ünnepelni. 6

Dimitar Berbatov (Hernandez helyére a 71. percben): Nem tudott hatással lenni a csapat játékára. 6

Fabio (Evra helyére a 80. percben): Kevés ideje volt, hogy bizonyítson. 6
Manchester Evening News
Manchester Evening News
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló