Darmian: Magabiztosan készülhetünk a következõ szezonra
Matteo Darmian úgy érzi, õ és csapattársai a Manchester Unitednél önbizalommal telve tekinthetnek a 2017/18-as szezon elébe, miután sikerült megnyerniük az Európa-ligát.
A Vörös Ördögök egy 64 mérkõzésbõl álló, embert próbáló szezon végén tudták feltenni a pontot az i-re, amikor a stockholmi Friends Arenaban a holland Ajaxot 2-0-ra legyõzve a döntõben megszerezték történetük hatodik európai kupasikerét.
Ez már a harmadik kupa volt a Community Shield és a Ligakupa után, amelyet José Mourinho elsõ Old Traffordon töltött szezonjában a magasba emelhettek, ezzel pedig a klub trófeagyûjteményét is teljessé tették.
Bár a játékosok mostanra már jól megérdemelt pihenõjüket tölthetik, Darmiant azonban ez se tartotta vissza attól, hogy kicsit elõre tekintsen a következõ szezonra, amely kapcsán megjegyezte, az európai kupasiker még nagyon sokat érhet számukra a késõbbiekben is.
"Teljessé tettük a klub trófeagyûjteményét, magunk és a szurkolók nagy örömére. A Manchester United történetében még egyik csapat se tudta megnyerni ezt a sorozatot, úgyhogy mi vagyunk az elsõk, akinek ez sikerült. Történelmet írtunk, emellett pedig megszereztük a szezon harmadik kupáját, úgyhogy szerintem ez nem olyan rossz" - kezdte a MUTV-nek.
"Szerintem megérdemelten gyõztünk. Hosszú, de nagyon jó út vezetett a fináléig, ahol végül gyõzni tudtunk, most pedig boldogok vagyunk. Élvezhetjük a nyarat, a következõ szezont pedig önbizalommal telve kezdhetjük."

A Svédországban aratott sikernek köszönhetõen a Vörös Ördögök kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligája következõ kiírásának fõtáblájára is, augusztus 8-án, Macedóniában pedig a Bajnokok Ligája döntõjének gyõztesével, azaz vagy a Real Madriddal vagy pedig a Juventusszal randevúznak majd az Európai Szuperkupa döntõjében.
Amikor arról kérdezték, a klubnak ott kell-e lennie az európai klubfutball elitsorozatában, Darmian így felelt:
"Igen, természetesen."
"A Manchester Unitednél teljesen megszokott, hogy a Bajnokok Ligájában szerepel a csapat. Most megnyertük az Európa-ligát, így a következõ szezonban már a BL-ben játszhatunk. Nagyon boldogok vagyunk emiatt."
Az Európa-liga döntõje érzelmekkel teli és megrendítõ volt mindenkinek, akinek van valamilyen kapcsolódása Manchesterhez, a városi Arenaban kevesebb, mint 48 órával korábban történt terrortámadás után.
"Azt kell hogy mondjam, a Manchesterben történtek miatt a siker nem volt olyan édes, mint arra számítottunk" - tette hozzá.
"Természetesen ez a gyõzelem az áldozatoknak és hozzátartozóiknak is szól."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 15 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló