Játékosértékelés: Liverpool - Manchester United
Lássuk a Liverpool elleni rangadót a számok tükrében!

Edwin van der Sar: Nem ez volt pályafutása legszebb napja. A tisztázásai veszélyesek voltak néha, a harmadik gól elõtt pedig rossz helyre ütötte ki a szabadrúgást. 5

Chris Smalling: A levegõben nem akadtak problémái, uralta a légteret, de a földön akadtak problémái. 6

Rafael: Fiatalságából adódó vakmerõsége majdnem sokba került neki, de a mérkõzés nagy részében megbízható pontja volt a védelemnek. 6

Wes Brown: Ahhoz képest, hogy a bajnokságban november közepe óta nem lépett pályára, jól állta a sarat, nem rajta múlott a csapat veresége. 7

Patrice Evra: A fickándozó Suarez mellett nem tudta érvényesíteni az akaratát. Valószínûleg nem várja a következõ találkozást. 5

Nani: Hihetetlen nagyot hibázott a kapufelé visszafejelt tisztázásával, amellyel valószínûleg végleg eldöntötte a hazaiak javára a mérkõzést. 5

Ryan Giggs: Már közel 40 alkalommal léphetett pályára ebben a párosításban, de ilyen kevés hatással a csapat játékára még nem volt. 5

Paul Scholes: A mérkõzés korai szakaszában eladott labdái kibillentették az egyensúlyból a csapatot, és az õ játékára is nagy hatással volt. 5

Michael Carrick: Úgy tûnt, hideg fejjel tudja majd kezelni a pulzáló feszültséget, de nem igazán tudott vezére lenne a középpályának, amely az ellenfél támadásain meg is látszott. 5

Wayne Rooney: Nem igazán tudott semmi olyat tenni, amitõl összerándult volna a liverpooli védõk gyomra. 5

Dimitar Berbatov: Majdnem sikerült megszereznie a várt vezetõgólt az elsõ félidõben, és a második félidõben is akadt egy nagy helyzete. 6
Cserék:

Javier Hernandez (Nani helyére a 45. percben): Egy lehetõség, egy gól. 6

John O'Shea (Rafael helyére a 75. percben): Kicsit könnyebb dolga volt, amint a Liverpool játékosok is elfáradtak. 5

Darren Fletcher (Scholes helyére a 83. percben): Kevés idõt kapott. 5
Manchester Evening News
Manchester Evening News
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló