Fellaini: Az idei túra kiélezett lesz
A Manchester United középpályása nagyon várja már az amerikai túrát, és elárulta, hogy kiélezett harcokra számít.
A Vörös Ördögök az idei túrán olyan nevekkel találkoznak, mint a Manchester City, a Real Madrid és a Barcelona. Az Aon által szervezett túra remek fõbpróba lesz, mielõtt megkezdõdik augusztusban a Premier League következõ kiírása.
Fellaini a ManUtd.com-nak elárulta, hogy a játékosok mindent beleadnak majd, hogy a lehetõ legjobb formában vágjanak neki az amerikai mérkõzéseknek, melyeken élvezetes játékot várhatnak a szurkolók.
"Természetesen, amikor ilyen nagy nevek játszanak egymás ellen, akkor kiélezett mérkõzésekre lehet számítani. A csapatok és a játékosok is motiváltak lesznek, hogy megmutathassák a legjobb formájukat a szurkolóknak."
"Amikor nagy csapatok ellen kell játszani, akkor sokkal motiváltabb vagy és már a szezon elõtt beleadsz mindent, hiszen gyõzni szeretnél, ami csupán felkészüléssel lehetséges."

Fellaini 2015-ben már járt egy amerikai túrán a csapattal, és reméli, hogy az új érkezõknek is hasznosak lesznek a szerzett tapasztalatok.
"Amikor új játékosok érkeznek, akkor fontos, hogy sok idõt töltsünk együtt, hiszen így ismerjük meg egymást. Együtt edzünk minden nap, valamikor kétszer is, valamint, ha a menedzser szabadidõt ad számunkra, akkor is általában együtt töltsük azt. Ez egy remek élmény mindenki számára."
"Az Egyesült Államok egy remek ország, nagy városokkal. Amikor oda utazunk, akkor látjuk, hogy mennyien is szeretik ezt a csapatot. Emlékszem, amikor a Real Madriddal játszottunk, akkor százezer szurkoló látogatott ki a meccsre, tehát itt mindig nagy élvezet pályára lépni. A légkör és az idõjárás is kiváló, ezért mindegyikünk évezni fogja."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |