Fosu-Mensah csak a tanulásra koncentrál

Tim Fosu-Mensah elégedett azzal, ahogy számára alakult eddig a nyári felkészülési idõszak, de visszautasította azon állítás elfogadását, hogy közelebb került volna a Manchester United felnõtt csapatának kezdõjéhez.


A sokoldalú holland játékos is kivette a részét a Vörös Ördögök 3-0 arányú gyõzelmébõl a Valerenga ellen a felkészülési túrájuk részeként, amikor José Mourinho kísérletezõ kedvének köszönhetõen a félidõben állhatott be csereként Osloban.

 

Miután Norvégiában jobboldali szárnyvédõként kapott lehetõséget, felmerült annak a lehetõsége, hogy a 2017/18-as szezonban, mint Antonio Valencia helyettese kaphat majd szerepet. Azonban a 19 éves játékos kijelentette, õ egyelõre nem tud arról, hogy ez az eshetõség fenn állna esetében.

 

"Nem tudok errõl" - kezdte újságírók kérdésére.

 

"Én csak azon vagyok, hogy fejlesszek a játékomon. Fiatal vagyok és még rengeteget kell tanulnom, de erre minden nap lehetõségem van és így is teszek."

 

"A világ egyik legjobb menedzserével dolgozhatok együtt, amiért nagyon hálás vagyok és ahogy mondtam, minden egyes nappal fejlõdni tudok."

 

 

A csapat köreiben Timbo becenévvel illetett játékos már izgatottan várja a jövõ heti, Real Madrid elleni UEFA Szuperkupa döntõt, amely elõtt szerdán este még egy utolsó barátságos mérkõzést játszanak Dublinban, ahol a Sampdoria lesz majd az ellenfelük.

 

"Nagyon boldog vagyok" - tette hozzá a korábbi Ajax nevelés.

 

"Mindenki megfelelõ mennyiségû játéklehetõséget kapott, úgyhogy szerintem minden egyes csapattag erõnléti állapota megfelelõ és minden jól halad. Megtudtunk nyerni néhány mérkõzést a felkészülés során, most pedig már azért dolgozunk, hogy a lehetõ legmegfelelõbben feltudjunk készülni a jövõ heti Real Madrid elleni meccsre."

 

"Szerintem erõsebbek vagyunk, mint az elõzõ szezonban voltunk. Rengeteg pontján dolgozunk a játékunknak, emellett Romelu Lukaku és Victor Lindelöf személyében erõsítést jelentõ érkezõink is ott vannak már a csapatban. Szerintem erõsebbek vagyunk."

 

"Ezért harcolni fogunk a Premier League bajnoki címéért. Mi vagyunk a Manchester United, úgyhogy természetesen minden fronton ott leszünk a végsõ gyõzelemért folyó harcban." 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!