Mourinho a Rókák elleni sikerrõl

Jose Mourinho érthetõen örült szombaton, hiszen a Manchester United továbbra is tartja gyõzelmi sorozatát a bajnokságban.


Marcus Rashford és Marouane Fellaini találataival a United 2-0-ra legyõzte a Leicester City-t az Old Traffordon, ezzel a Vörös Ördögök a megszerezhetõ kilenc pont mindegyikét bezsebelték a válogatott szünet elõtt.

 

A menedzser a mérkõzést követõen a BT Sportnak és az MUTV-nek nyilatkozott.

 

A JÁTÉKOSOK POZITÍVAN ÁLLTAK A MÉRKÕZÉSHEZ
"Úgy vélem, nagyon jól játszottunk, de a találkozó nyílt volt 0-0-nál. Kiválóan megszervezett kék fallal álltunk szemben, amit mindig nagyra becsülök. Remekül védekeztek. A gól után, azt kell mondjam, nagyon jók voltunk. Ha választanom kellene egy szót, amivel jellemezném a csapatot, azt mondanám: szilárd. Minden játékos motivált volt. A padon ülve várták az esélyt."

 

JÓ HATÁSSAL VOLTAK A CSERÉK
"Örülök nekik, hisz mindannyian keményen dolgoznak, megpróbálnak bekerülni a kezdõbe. Ott ülnek a padon, majd kapnak egy percet a pályán, és készek mindent megadni. Láttam Herrerát a padon, kiabált, beszélt, segítette a társait és még csak a pályán sem volt. Ilyen csoportunk, csapatunk van."

 

A TÜRELEM KIFIZETÕDÖTT
"A valóság az, hogy az elõzõ idényben, a Bournemouth ellen például büntetõt hibáztunk, ami után érzelmi hullámvölgybe kerültünk, de most nem ez volt a helyzet a kihagyott tizenegyes után. Tovább játszottunk, majd cseréltem egyet, hogy a támadások dinamikáját növeljem és behoztam Rashfordot, aki teljesen más játékos, mint Mata. Gólt szereztünk, majd beküldtem Marouane-t a sárga lapos Micki helyett, hogy uralja a légteret a tizenhatosunk elõtt. Szóval voltak lehetõségeim, a játékosok megadták a választ nekem és nagyon boldog vagyok a szezon elsõ hónapja miatt."

 

 

A MINÕSÉG JELENTI A KÜLÖNBSÉGET
"A különbség a játékunk minõségében az, hogy jobban játszunk és ha nem nyertük volna meg ezt a meccset, senkit sem hibáztattam volna. A csapat nagyon jól játszik, nagyon magabiztos vagyok. Jól bánunk a labdával és veszélyesek a kontráink. De három meccs után kilenc pont semmi különbséget nem jelent, hisz tavaly is így indultunk."

 

ZLATAN VISSZATÉRÉSE
"Januárban tér vissza. Amikor nyitva az átigazolási piac és az emberek költekeznek, mi nem azt tesszük. De olyan játékost kaptunk, aki tavaly alapvetõ volt számunkra. Jön, hogy a szezon második felére extra minõséget adjon nekünk."

 

KIVÁLÓ SZEZONKEZDÉS
"Nem remélhettünk jobbat, de ismétlem, tavaly ugyanígy kezdtünk. Az egyetlen különbség az elõzõ szezonhoz képest az, hogy akkor megvoltak az eredmények, viszont a teljesítmény nem volt az igazi, és úgy érzem, ez a három mérkõzés azt mutatta, hogy az eredmény mellett nagyon szilárd és kompakt teljesítményre vagyunk képesek."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!