Blind elégedett a versenyszellemmel
Daley Blind a Manchester Uniteden belüli versenyszellemet dicsérte, szerinte ez nagyon fontos abban, hogy mind egyénileg, mind csapatként fejlõdjenek.
A Vörös Ördögök ragyogóan kezdték a szezont, jelenleg a Man City-vel karöltve a Premier League élén állnak és vezetik a Bajnokok Ligája A-csoportját is.
Blind - aki eddig négyszer volt kezdõ bal bekként az idényben - úgy érzi, a pályán elért sikerek arra késztetik õket, hogy edzéseken egymást tolják egyre feljebb. Mindazonáltal ragaszkodik ahhoz, hogy a kemény munkának folytatódnia kell, hogy a jó kezdést hasonló eredmények kövessék.
"Ha bõ a keret, az edzéseken hatalmas a versengés" - mondta a holland játékos. "Ez jobbá tesz, mint játékos és jobbá teszi a csapatot is. A versengés erejét pedig az mutatja meg, hogy ha valaki beáll és készen áll. Úgy gondolom, ez nagyon jó dolog."
"Jól érezzük magunkat csapatként. Ezt megmutatjuk a pályán is, mint azt, mennyire akarunk nyerni, mennyire akarunk dolgozni egymásért. Ez a legfontosabb, de nem szabad elszállnunk."
"Keményen kell dolgoznunk minden nap, hogy elérjünk oda, ahova akarunk. Ez az edzésekkel kezdõdik és a pályán kell megmutatnunk minden egyes nap."
A United gyõzelemmel tért vissza Európa legrangosabb sorozatába, meggyõzõ, 3-0-s sikert aratott a Basel felett az Old Traffordon, amivel nagyszerû helyzetbe került a csapat a CSZKA Moszkva elleni, jövõ héten sorra kerülõ idegenbeli mérkõzés elõtt.
Amikor arról kérdezték, milyen ismét a BL-ben játszani, Blind így felelt: "A Bajnokok Ligája mindent elmond. A klubok számára ez a legmagasabb rangú sorozat Európában. A legjobb csapatok játszanak itt és itt akarunk lenni mi is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló