Van der Sart mindenki maradásra bírná
A holland hálóõrt az Arenal elleni mérkõzés után kérdezte az MUTV.
Edwin Van der Sar a szezon végén leteszi a kesztyût annak ellenére, hogy tegnap több, mint 70000 szurkoló csodálhatta meg világszínvonalú teljesítményét, melyet az Arsenal ellen mutatott be.
A United 40 éves kapusa a mérkõzésen mindent védett, szombaton csupán egy dolog érte váratlanul, az pedig az MUTV-s Stewart Gardner kérdése volt, miszerint megfontolná-e úújra, hogy esetleg még tovább folytassa pályafutását.
"Gondoltam, hogy ez lesz az utolsó kérdés, úgyhogy felkészültem" - mondta mosolyogva a holland hálóõr.
Egy másik, mérkõzés utáni nyilatkozatban elmondta, nem változtatta meg döntését, még akkor sem, mikor a közönség énekelte a "Fergie, Fergie sign him up"-ot.
"Nyilvánvalóan egy fantasztikus kapus" - nyilatkozta Sir Alex Ferguson. "Azt szeretnénk, ha csak 21 éves lenne, de õ 41 lesz idén. Az élet már csak ilyen."
Közben Wayne Rooney is megerõsítette, a szurkolók nem egyedüli csoport, akik rá akarták venni Edwint a hosszabbításra: "Mi játékosok is megpróbáltuk rávenni a maradásra. De van egy döntése, amit tiszteletben kell tartanunk, de õ egy fantasztikus kapus és a kora ellenére még mindig a világ legjobb kapusának tartom. Minden tisztelet kijár neki!" - mondta Rooney az MUTV-nek.
"Néhány jó védés az elsõ félidõben, egy vagy kettõ még a másodikban" - összegezte szerényen az FA kupa negyeddöntõjében nyújtott teljesítményét Edwin. "Nagyon jó, ahogy segített a csapat és mindig öröm elismerésben részesülni."

A veterán hálóõr már elõre tekint április közepére, amikor a Wembleyben léphet pályára az FA kupa elõdöntõjében.
"Játszani a Wembleyben nagyon különleges, fõleg ha az egy döntõ. Ez a játék a trófeák megszerzésérõl szól és bár még egy mérkõzésünk lesz a Wembleyben elõtte, biztosan odaérünk a döntõbe."
"Nagyszerû lenne megnyerni az FA kupát, de nem bánnám, ha más trófea is sikerülne."
Edwin még soha nem nyerte meg Anglia legrangosabb kupáját.
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |