CSZKA Moszkva 1-4 Manchester United

A Manchester United magabiztos játékkal komoly gyõzelmet aratott Oroszországban.


Jose Mourinho öt helyen változtatott elõzõ kezdõcsapatához képest, ismét a kezdõben kapott helyet Victor Lindelöf, valamint ezúttal Anthony Martial rohamozhatott az elsõ perctõl kezdve, míg Marcus Rashford ült a padon.

 

Be is jött a menedzser húzása, hiszen már a 4. percben elõnyhöz jutott a United. A félpályánál Herrera szerzett labdát, majd azonnal Lukakut játszotta meg. A belga észlelte, hogy Martial a szélen megindul és kiválóan passzolt üres területre. A francia támadó egy csel után középre tekert, ahol Rom érkezett és bólintott közelrõl a kapuba, 1-0 a Unitednek.

 

 

Nem telt el két perc sem, amikor Dzagoev próbált egyenlíteni, de David De Gea szögletre mentett.

 

Nagy fölényben játszottak a vendégek, az oroszok szinte csak védekeztek, alig lépték át a felezõvonalat. A 13. percben közel jártak ahhoz, hogy nagyobb hátrányba kerüljenek. Mkhitaryan és Blind játszottak össze nagyszerûen, utóbbi balról, laposan centerezett, elõbbi pedig 7 méterrõl, óriási helyzetben tüzelt, ám Akinfeev kapus elképesztõen nagyot blokkolt lábbal.

 

Ami késett, nem múlt, jött az újabb gól, ezzel a még nagyobb hátrány a hazaiak számára. Young és Micki passzolgatása végén Shchennikov buktatta az örményt, a játékvezetõ pedig büntetõt ítélt. Martial állt a labda mögé és magabiztosan lõtt a bal alsóba, 2-0.

 

Az újabb bekapott gól után ezúttal Golovin próbálkozott, ám neki sem sikerült kapuba találnia, de legalább eljutott lövésig a Moszkva.

 

A United is eljutott újabb lövésig, még ha nem is volt hálót szaggató Lukaku újabb találata. Történt mindez úgy, hogy Martial ismét balról ívelt középre, Berezutski hatalmasat hibázott saját kapujának elõterében, amit a belga óriás köszönt szépen és közelrõl kapuba kotorta a játékszert.

 

 

Sõt, ha Akinfeev nem olyan jó kapus, mint amilyen, közel kerülhetett volna Romelu a triplázáshoz is, ám távoli bombáját a hazai CSK szögletre tolta.

 

A félidõ utolsó perceiben leginkább a moszkvai lövések jelentették a pulzus megemelkedésének okát. Elõször Chalov került gigantikus helyzetbe, ám De Gea bravúrral kapu fölé tolta a lasztit, majd Vitinho és Dzagoev is próbálkozott, de nem sok sikerélményük volt. 

 

A hazai játékosok testbeszéde nem volt épp ígéretes az orosz drukkerek számára, több játékoson a beletörõdés jeleit lehetett észlelni.

 

Fordulás után Golovin lövése jelentette az elsõ helyzetet, majd Martial átadása után Lukaku lõtt, de Akinfeev hárítani tudott. A belga remek megoldást választott, amikor jobbal átvette a lasztit, majd ballal azonnal tüzelt.

 

Blind is próbálkozott, majd az 57. perc meghozta az újabb manchesteri találatot; Martial ugrott ki védõk között, megszerezhette volna második gólját az este folyamán, de a kapus eszén nem tudott túljárni, ám a kipattanóra Mkhitaryan érkezett és a hálóba juttatta a labdát.

 

 

Három perccel késõbb az épp akkor beálló Lingard lõhette volna meg az ötödiket, de Martial átadása utáni próbálkozását Akinfeev szögletre tolta.

 

A CSZKA továbbra sem jelentett komoly veszélyt De Gea kapujára, játékosai keveset passzoltak és sok hibával játszottak, míg a Vörös Ördögök bõven túllépték a 600-as számot is.

 

Már az utolsó 10 percben járt a meccs, amikor Matic látványos, hosszú keresztlabdája találta meg Darmiant, aki kapu felé tört, majd megpróbált a bal alsóba lõni, de Akinfeev hárítani tudott.

 

A túloldalon Vitinho lövését fogta biztosan De Gea, majd az utolsó percben Kuchaev ugrott ki Bailly mellett és kiszorított helyzetbõl betalált a vendégek hálójába, így a United nem mehetett haza kapott gól nélkül.

 

Egy nagyon egységes Unitedet láthattunk ma, mely hat ponttal csoportja élén áll.

 

 

Bajnokok Ligája, A-csoport
CSZKA Moszkva 1-4 Manchester United
VEB Arena

 

Vezette: Jonas Eriksson (SWE)

 

 

Moszkva: Akinfeev, Fernandes, Vasin, V. Berezutski, Ignashevich, Schennikov, Wernbloom, Golovin, Dzagoev, Chalov(Zhamaletdinov 67.), Vitinho(Kuchaev 84.)
Nem használt cserék: Pomazun, Berezutski, Milanov, Nababkin, Natcho

 

United: De Gea - Lindelöf, Bailly, Smalling - Young(Darmian 67.), Matic, Herrera, Blind - Mkhitaryan(Lingard 60.), Martial(Rashford 72.), Lukaku
Nem használt cserék: Romero, Tuanzebe, Mata, McTominay

 

Gólszerzõ: Kuchaev 90' illetve Lukaku 4', 27', Martial 18' (11-es), Mkhitaryan 57'

 

Sárga lap: Golovin, Wernbloom, Vitinho

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!