Mourinho reakciója a Benfica elleni győzelemre
José Mourinho elmondása szerint most már a csoportelsőséget célozhatják meg a Bajnokok Ligájában.
A teljesítmény áttekintése
"Nem ez a meccs volt az, ahol gyarapodtak az ősz hajszálaim, mert minden nyugodt volt és az irányításunk alatt állt. Az elejétől kezdve éreztük, hogy nem veszíthetjük el a mérkőzést és hogy az egy pont pozitív eredmény lenne számunkra. Az ellenfelünk teljesítménye fokozatosan romlott a mérkőzés előrehaladtával; mi pont az ellenkező irányt jártuk be. Kiveszett belőlük az intenzitás, már nem helyeztek ránk nyomást és a 20. perctől kezdve átvettük a mérkőzés irányítását, amely egészen a lefújásig kitartott. Nem volt semmi varázslat részünkről, de megbízható teljesítmény igen. Már 9 pontunk van, és majdnem elértük a célunkat."
A csoport állása
"Igen, mostantól azért harcolunk, hogy csoportelsőként végezzünk. Azt hiszem a Baselnek 6 pontja van, míg nekünk 9. Még kell a Basel ellen is idegenben játszanunk és talán még megér egy átbeszélést, hogy az első vagy a második helyen érdemes-e végeznünk a csoportban. Aztán az is lehet, hogy mégse, ez függ a többi eredménytől."
Svilar hibája
"Már elmondtam a portugál sajtónak is: csak klasszis kapusok kapnak ilyen gólt. A gyengébb képességű kapusok ilyen esetekben a gólvonalon maradnak; nem jönnek ki a beadásokra, beívelésekre; nem próbálják meg mérkőzés közben elemezni a játékot; nem használják ki a rendelkezésükre álló területet, ahogyan ő is tette az első félidőben. Már a mérkőzés előtt is tudtam - ez a kapus parádés."

Rashford lecserélése
"Azt hittem görcsöt kapott. Amikor megkérdeztem róla, azt felelete, hogy 'nem'. Érzett valamit a térdében. Remélhetőleg nem nagy problémáról van szó."
McTominay bemutatkozása a Bajnokok Ligájában
"Ez volt az első meccse a Bajnokok Ligájában a Manchester Uniteddel. Ez nem csak számára, hanem az egész klubnak nagyszerű pillanat."
Friss hírek a sérülésekről
"Remélhetőleg néhányuk hamarosan visszatérhet, de nem tudom pontosan. Nem tudok semmit [Paul] Pogbáról. Nem tudok semmit [Marouane] Fellainiról. Bailly számára nehéz lenne a visszatérés. Jones esetében fennáll a lehetőség. Ő ott ült a kispadon is, mert úgy érezte, ha szükségünk lenne rá, akkor tudná vállalni a játékot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló