Romero: Mutassuk meg a jellemünket

A Manchester United kapusa, Sergio Romero megismételte csapattársa, Juan Mata szavait azáltal, hogy kijelentette, le kell vonni a szombati Huddersfield Town elleni vereség tanulságait, amikor ma este a Swansea Cityhez látogatnak a Ligakupában.


José Mourinho tanítványai első Premier League-ben elszenvedett vereségüket követően lépnek majd pályára a Ligakupa 4. fordulójában, Romero azonban optimista hangulatban van a dél-walesi kirándulásukat illetően, bár szerinte egyáltalán nem szabad majd lebecsülniük vendéglátóikat.

 

"A futball arról szól, hogy az ember miként képes levonni a történtek tanulságait" - kezdte a kapus a MUTV-nek.

 

"Minden mérkőzésből lehet tanulni, amelyen az ember pályára lép. Le kell vonni a pozitív és negatív tanulságokat is a szombaton történtekből és a jövőbe kell tekintenünk."

 

"Fejben már arra kell koncentrálnunk, hogy mit fogunk tenni kedden este, amikor szintén egy nehéz mérkőzés vár ránk. A Swansea egyáltalán nem fog szívességet tenni nekünk, épp ellenkezőleg; keményen fognak küzdeni azért, hogy továbbjuthassanak ebben a sorozatban."

 

"Belül, magunkon kell elkezdenünk a vizsgálatot. Meg kell értenünk, hogy milyen kemény munkára van szükségünk és hogy milyen minőségi játékosokkal rendelkezünk a klubon belül. Mindenek felett pedig meg kell értenünk azt, hogy a menedzser milyen taktikai utasításokat ad az egyes mérkőzésekre, amely most is nagyon fontos lesz ahhoz, hogy kivívhassuk a továbbjutást a Ligakupában."

 

"Reméljük, hogy sikerül egy győzelemmel feledtetnünk a hétvégi vereségünket, ami nagyon fontos lenne a csapatszellem szempontjából, és hogy helyreállhasson a harmónia és béke állapota az önbizalmunk tekintetében is."

 

Természetesen a ma esti összecsapás kapcsán nem szabad elfelejteni, hogy a Vörös Ördögöknek már sikerült győzelmet aratniuk Swansea-ban ebben a szezonban, augusztusban ugyanis 4-0-s győzelemmel térhettek haza a két csapat bajnoki mérkőzéséről. Azon a napon a manchesterieket alaposan megdolgoztatták a házigazdák az első félidőben, majd a mérkőzés végén kiszakadt a gólzsák. Romero úgy érzi, a siker kulcsa ezúttal is az lehet, hogy képesek lesznek-e ugyanúgy csapatként együtt játszani, mint a szezon korábbi szakaszában.

 

 

"Szerintem visszatekintve az is egy nagyon furcsa mérkőzés volt, ahol sikerült nagy arányú győzelmet aratnunk, de az első gólért kőkeményen meg kellett küzdenünk és a mérkőzés tempóját is fel kellett hozzá vennünk" - tette hozzá az argentin hálóőr.

 

"Fura volt abból a szempontból, hogy a Swansea-nek rengeteg nagy helyzete akadt, amelyeket nem tudtak gólra váltani, de ahogy haladt előre a mérkőzés, úgy váltunk láthatóan egyre jobbá és jobbá."

 

"Kedden szerintem ugyanezzel a hozzáállással, együtt, csapatként játszva kell a sikerekért hajtanunk, és nem szabad, hogy két részre szakítsanak minket. Ha ez sikerülni fog nekik, akkor nagyon nehéz este elébe nézünk."

 

Romero ebben a szezonban egyértelműen másodhegedűs szerepkört tölt be David de Gea mögött, köszönhetően a spanyol parádés formájának, amelynek köszönhetően 12 eddig lejátszott Premier League és Bajnokok Ligája mérkőzésből csak 3 alkalommal kapott gólt. Mindazonáltal a 92-szeres argentin válogatott kapuvédő kezdőként szerepelt a Ligakupa előző fordulójában 4-1-re megnyert találkozón a Burton Albion ellen, a mindig professzionális hozzáállású játékos pedig készen fog állni az újabb bevetésre, ha menedzsere számít rá a Liberty Stadiumban is.

 

"Még mindig nem tudom, hogy játszani fogok-e vagy sem!" - mondta hétfőn délután.

 

"De készen fogok állni arra az esetre, ha a menedzser azt mondja, hogy ott vagyok a csapatban. Ahogyan mindig is mondom, keményen dolgozom azért, hogy készen álljak, amikor a menedzsernek vagy a csapattársaimnak szüksége van rám."

 

"Ezt követően csak annyi a feladatom amikor a pályán vagyok, hogy a lehető legjobb teljesítményemet nyújtsam, a csapatom segítségére siessek, amikor szükség van rám, és biztosítsam azt, hogy senki nem tud nekem gólt lőni. Ez a feladatom, nemde?!"


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!