Southgate megkérdőjelezte Smalling passzjátékát

Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya elmondása szerint azért hagyta ki nemrég kihirdetett keretéből Chris Smallingot, mert vannak fenntartásai a játékos passzolási képességeivel kapcsolatban.


Southgate csütörtökön kihirdetett 25 fős, a németek és a brazilok ellen készülő, kísérletező jellegű keretébe bekerült a Liverpool egyelőre válogatottság nélküli védője, Joe Gomez. 

 

A Chelsea-ből Gary Cahill, a Manchester Cityből John Stones, a Leicester Cityből Harry Maguire, illetve Smalling klubbéli csapattársa, Phil Jones is bevethető lesz a novemberi barátságos találkozókon Anglia színeiben, a 31-szeres válogatott Smalling azonban nem. 

 

Amikor arról kérdezték, szerinte Smalling nehezen hozza-e ki a labdákat a védelemből, Southgate így felelt:

"Nem, szerintem képes erre. Viszont vannak olyan játékosaink, például Stones, és (Eric) Dier vagy Maguire, akik jobbak ebben."

 

 

"Chrisnek van 30 válogatottsága és a Manchester Unitedben játszik, úgyhogy tudom, mire képes. Fontos számunkra a játéknak az az eleme, hogy a leghátsó sorból indulva hozzuk ki a labdát, ezért van az, hogy most másokat választottam és másokat szeretnék megnézni."

 

"Valószínűleg ez volt az eddigi egyik legnehezebb döntésem, amit meg kellett hoznom, amiatt, hogy Chris melyik csapatban játszik, hogy folyamatosan játéklehetőséget kap, és hogy kapott gól nélküli mérkőzéseket hoznak le."

 

"Számszerűsítve nekünk volt a legjobb védelmi rekordunk Európában a világbajnoki selejtezők során. De még közelében se vagyunk a legtöbb gólt szerzőknek, ezt pedig orvosolnunk kell. Ennek pedig része az, hogy csiszoljuk a támadásépítéseinket és a helyzetkidolgozásainkat."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!