Portugál tehetség a láthatáron?
Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a Manchester United megegyezett a Benficával a 16 éves Umaro Embalo leigazolásáról.
A portugál Record sportnapilap szerint a szélsőként bevethető Embalo azt követően igazolhat a Vörös Ördögök akadémiájára, hogy a nyáron klubja elutasította az érte felajánlott 4 millió fontos összeget. A mostani átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra a felek.
A klub részéről első kézből tapasztalhatták a játékos képességeit, októberben ugyanis pályára lépett az Ifjúsági Bajnokok Ligájában a manchesteriek ellen, de már "jó ideje" figyelték teljesítményét, amely az alábbi videó alapján nem is annyira meglepő:
Embalo korosztályában a Benfica és a portugál válogatott színeiben is megcsillantotta már több alkalommal tehetségét, az U17-es válogatott színeiben például 18 mérkőzésen 15 gólt jegyez.
A ballábas játékos, aki általában a középpálya jobboldalán játszik, de állítólag van annyira sokoldalú, hogy bármely támadó pozícióban megállja a helyét, máris sokakat emlékeztet a United egykori sztárigazolására, Angel Di Mariara.
Bár Di Maria Old Traffordon eltöltött egyetlen szezonja csalódás volt, miután nem tudott beilleszkedni és igazán megmutatni mire képes, ez az összehasonlítás bármely játékos számára hízelgő lehetne, pláne egy ilyen fiatal tehetségnek.
Ha Embalo bizonyítja, hogy csak fele olyan jó játékos, mint amilyen az argentin volt trófeákban gazdag eddigi karriere során, nagy értéke lehet a Manchester Unitednek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |