Mourinho Rojot dicsérte
Jose Mourinho dicsértben részesítette Marcos Rojot, miután a védő sikeresen visszatért sérüléséből a Manchester United Basel elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzése során.
Az argentin válogatott játékos először léphetett pályára április 20-a óta, miután az Anderlecht elleni Európa-liga negyeddöntő visszavágó mérkőzésén térdszalag sérülést szenvedett az Old Traffordon.
Rojo, aki a Newcastle elleni 4-1-es siker során már leülhetett a kispadra, végig játszotta a találkozót Chris Smallinggal a védelem szívében, és megnyugtató teljesítményt nyújtott annak ellenére, hogy a Vörös Ördögök Michael Lang kései góljának köszönhetően 1-0-ra kikaptak.
A menedzser a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján kifejtette véleményét Rojo St. Jakob-Parkban nyújtott teljesítményéről.
"[Marcos] Rojo nagyon jól játszott. Már hetekkel ezelőtt pályára tudott volna lépni. Nem szerettük volna siettetni őt, belekényszeríteni őt a játékba, de már jó ideje a csapattal edzett" - mondta.
"45 percet játszott az U23-as csapatban [a múlt heti, Athletic Club elleni Premier League International Cup mérkőzésen]. Tudtuk, hogy készen áll, a kérdés inkább csak az volt, bírja-e 90 percen át. Az első félidő azonban nagyon könnyű volt számára. Sokat járt nála a labda, nem volt igazi fizikai megpróbáltatásnak kitéve."

A találkozó során Dimitri Oberlin lövésénél nagyon fontos pillanatban blokkolt, és nem sokon múlott, hogy gólt szerezzen. Az első félidő vége előtt lövése egy bázeli játékoson megpattanva a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.
Mourinho különösen örül Rojo állapotának, ugyanis a jelenleg sérült Phil Jones minden bizonnyal a Brighton fogadása során sem léphet majd pályára.
"Nagyon jól kontrollálta saját játékát, ami igazán boldoggá tesz engem. Szükségünk van erre Jones távollétében. Szükségünk volt arra, hogy visszakapjuk Rojot, hiszen ő képes stabilitást adni számunkra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló