Rashford: Egyensúlyra törekszünk
Marcus Rashford szerint a Manchester United célja szombati, Brighton & Hove Albion elleni találkozóján a támadás és védekezés közötti megfelelő egyensúly biztosítása.
A Vörös Ördögök először kaptak gólt hazai pályán a Premier League idei kiírásában, a csapat múlt heti, Newcastle elleni találkozóján Dwight Gayle szerzett vezetést csapatának, amire a United végül négy góllal válaszolt.
A Sirályok személyében egy újabb, frissen feljutó csapat látogat az Old Traffordra ezen a hétvégén, ráadásul eddig meglehetősen jól teljesítenek, így Rashford elmondása szerint a játékosok célja, hogy támadásban pontosan ugyanolyan erőteljesek legyenek, mint amilyen szilárdak védekezésben.
"A Newcastle elleni mérkőzés első félidejében kissé túlzottan kinyíltunk annak köszönhetően, hogy mennyire szabadan próbáltunk játszani" - mondta az MUTV-nek. "Amikor ennyire támadó futballt játszunk, talán feláldozunk olyan dolgokat, amelyekre egyébként szükségünk lenne. Ha ezt a két dolgot megfelelő egyensúlyba hozzuk, azáltal ideális helyzetbe kerülünk."

A harmadik frissen feljutó együttes, a Huddersfield Town már megmutatta, mennyire veszélyesek is tudnak lenni az új fiúk, mikor a két csapat találkozóján októberben 2-1-es győzelmet arattak a Vörösök ellen - annak ellenére, hogy Rashford akkor szépíteni tudott.
"Szerintem a kulcs határozottan az, hogy ne lassan kezdjünk" - mondta az angol válogatott játékos. "A Huddersfield ellen kissé lassan lendültünk játékba, gólt szereztek, majd jött a második is. Amikor felhalmozták ezt az előnyt, visszaálltak és 11 emberrel védekeztek, így embert próbáló volt feltörni őket."
"A Brighton jól teljesít, nehéz mérkőzés áll előttünk" - tette hozzá. "Szerintem a feljutó csapatok számára a legfontosabb, hogy legyen identitásuk és tervük arra, hogyan is szeretnének futballozni. Amint látod a Brighton rendelkezik ezzel, minden egyes mérkőzésükre építenek és egyre erősebbé válnak."
"Ezeket a találkozókat a nehézségük alapján képesek sokszor alábecsülni, mi azonban tudjuk, hogy nem lesz könnyű és készen állunk rá."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló