U18: City 4-1 United

A Manchester United fiataljai a szezonnyitó mérkőzés óta először szenvedtek vereséget szombaton, az Etihad Campusban lejátszott városi Mini-Derbyn.


Az eredmény egyúttal azt is jelentette, hogy a Manchester City átvette a listavezető pozíciót Kieran McKenna legénységétől.

 

Manchester keleti része fölött rövid havazás volt szombat reggel, azonban mire a csapatok pályára léptek, ennek nyoma sem volt és a kitisztult égen csak néhány felhő sorakozott. A város mindig híres volt időjárásáról, és bizonyos napokon úgy tűnik, hogy minden éghajlat megtalálható itt.

 

Ragyogó napsütés ütötte fel a fejét, mikor a United az ötödik percben megszerezte a vezetést. Nishan Burkart indult meg bátran a szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd középre adott, ahol Tahith Chong érkezett és lőtte a labdát a hálóba, ezzel megszerezve első gólját az előző szezonban elszenvedett térdsérülése óta.

 

Remek kezdés volt, a Vörös Ördögök azonban nem örülhettek sokáig, ugyanis két perccel később Keke Simmonds kiegyenlített. Élénk kezdés volt tehát, tipikus derby hangulat, amikor mindkét csapat „padlógázon” kezdett.

 

A Unitednek két komoly helyzete is volt a vezetés újbóli megszerzésére, de előbb Burkartot állították meg lövés előtt, majd Lee O’Connor fejelt nem sokkal kapu mellé. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kimaradt lehetőségek után az ellenfél volt eredményes. A 28. percben Tommy Doyle beadását követően Colin Rosler – a korábbi City támadó, Uwe fia – szerezte meg a vezetést.

 

A Vörös Ördögöknek egy perccel később hatalmas lehetősége adódott az egyenlítésre, amikor Chongot buktatták a tizenhatoson belül, azonban Angel Gomes büntetőjét az U17-es válogatott csapattársa, Curtis Anderson védte.

 

Ez pedig döntő pontnak bizonyult, ugyanis percekkel később még a félidő vége előtt Simmonds megduplázta a hazai előnyt, amikor lövése Jake Barretten irányt változtatva a hálóba jutott.

 

A helyzet még rosszabbá vált, amikor a 73. percben a hazaiak kapitánya Eric Garcia fejesével megszerezte csapata negyedik találatát.

 

George Tanner és Gomes is megpróbálkozott egy-egy ígéretes lövéssel, azonban Anderson mindkétszer védett, így a Vörös Ördögöknek el kellett fogadniuk, hogy ez nem az ő napjuk volt.

 

U18 Premier League | Manchester City Academy | Gólszerzők: Simmonds 7, 40 Rosler 28, Garcia 73 | Chong 5

 

United: Fojticek; Laird, O’Connor, Barrett (Tanner 46), B. Williams; Puigmal (Baars 65), Garner, Barlow, Chong (Levitt 65); Gomes; Burkart.

Nem használt cserék: Carney, Mellor.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!