Rojo a vártnál jobban érzi magát
Marcos Rojo áprilisban hasonló sérülést szenvedett ugyanazon a mérkőzésen, mint Zlatan Ibrahimovic, és bár a svéd játékos visszatérését folyamatosan nyomon követhettük, addig az argentin ugyanúgy lenyűgöző visszatérésének folyamatáról kevesebb szó esett az elmúlt időben.
Rojo három teljes mérkőzésen is túl van az elmúlt két hétben, beleértve az Arsenal elleni remeklését is, ahol a csapat nagyszerű teljesítménnyel múlta felül az Arsenalt idegenben 3-1 arányban.
Az MUTV interjút készített a játékossal - aki a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzésre kimenőt kapott -, a hétvégi városi rangadó előtt. Rojo reflektált sikeres visszatérésére, valamint elmondta, nagy várakozásokkal telve várja a vasárnapi szuper rangadót.
"Jó volt pihenni kicsit [miután nem szerepelt a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája mérkőzés meccsnapi keretében]. Három mérkőzés van most már a hátam mögött és ezeken egyaránt 90 percen át szerepeltem, és az az igazság, hogy jobban éreztem magam fizikálisan, mint arra számítottam, kezdem újra felvenni a ritmust" - mondta az MUTV-nek. "Szerintem jó, hogy a menedzser nem nevezett a keretbe [a Moszkva ellen], mert frissnek érzem magam."
"Nagyszerű érzés újra a pályán lenni, ismét érzem az emberek, a szurkolók szeretetét. A visszatérésem a nyáron, Portugáliában tett erőfeszítések eredménye, amivel megpróbáltam magam visszaküzdeni a legjobb formámhoz. Voltak nehéz pillanatok, és embert próbáló volt a folyamat, de azt az időszakot a családomra támaszkodva sikerült átvészelnem, és remek érzés ismét játékban lenni."
"Igazán várom már a vasárnapot" - tette hozzá. "A sérülésem alatt ezek a dolgok nagyon távolinak tűntek, de ez most már a múlt, fitt vagyok és készen állok a mérkőzésre."
A középhátvédet megkérdezték, milyen tényezők dönthetnek egy olyan hatalmas összecsapáson, mint például a soron következő manchesteri rangadó: "Azt hiszem itt az dönt, hogy ki összpontosít jobban, ki szeretné jobban a győzelmet. Két ugyanolyan szintű csapatról beszélünk, akik jó formában vannak, szóval az fog dönteni, hogy ki szeretné jobban a győzelmet és ki tud jobban koncentrálni a mérkőzés egészében."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló