Manchester United 3-2 Liverpool

Dimitar Berbatov mesterhármasával eldöntötte a rangadók rangadóját, gyõzött a Manchester United.


A Manchester United csapata hazai pályán 3-2-re legyõzte az örök rivális Liverpool gárdáját. A hazaiak bolgár támadója, Dimitar Berbatov mesterhármasára Gerrard tudott csak válaszolni két ízben.

A Vörös Ördögök úgy kezdték az összecsapást, ahogy egy hazai csapatnak kezdenie kell. Magukhoz ragadták a kezdeményezést, nem engedték ki a Mersey-partiakat saját térfelükrõl sem.

A 4. percig kellett várni az elsõ lehetõségre. Szöglethez jutott a Hazai csapat, amit Giggs végzett el. Vidic ugrott fel tisztán, de a kapu fölé fejelt.

Elsõ tíz percben a labdát sem bírta megtartani a vendég csapat. Azonban ezután szép lassan kezdtek a liverpooli játékosok felnõni a United szintjéhez és egyre többet tartották a labdát.

A 17. percig kellett várni az újabb helyzetre. Berbatov felé gurult a labda, aki remek megoldással átlépte azt, így Rooney szelídítette azt meg. Megfordult az ellenfél kapuja felé. Bal felén Berbatov már két védõ közé futott be, de Wayne inkább a jobb oldalon felfutó Nanihoz passzolt, aki az öt és feles sarkánál megcsinált egy cselt, majd ellõtte a kapu elõtt keresztbe. Ebben bizony sokkal több volt. Fõleg ha Rooney a bolgárnak passzolt volna vissza.

Öt perccel késõbb 20-22 méterrõl próbálkozott Scholes egy lövéssel, de ez a lövés sem talált kaput, éppen fölé szállt.

Egészen a 27. percig kellett várni a vendégek elsõ helyzetére. Ekkor végezhették el elsõ szögletüket. Kis szögletet választott a Pool, Johnson kapta a 16-os sarkánál a labdát, tolt egyet befelé, majd ellõtte azt a kapu hosszú sarka felé, de sokat tévedett. Nem volt veszélyes.

Ezt követõen mezõnyfölényben játszott a United, a Liverpool fõleg a védekezést erõltette. A hazaiak szögletekbõl próbáltak leginkább veszélyeztetni, míg a vendég csapat teljesen veszélytelen volt Van der Sar kapujára. Torres használható labdákat sem kapott.

A 42. percig kellett várni a United vezetõ góljára! Ekkor egy bal oldali szöglet szállt be Giggstõl, amit Berbatov könnyedén fejelt a kapu jobb oldalába. 1-0 a hazaiaknak!

 



 

Szünet elõtt még Rooney póbálkozott egy lövéssel, de nem sikerült kaput találnia.

Howard Webb egy perc ráadás után lefújta az elsõ félidõt. Egy góllal vezettek a Vörös Ördögök, teljesen megérdemeltem. A vendégek csak védekeztek.

Második félidõre egyik menedzser sem cserélt, így változatlanul folytatták a csapatok a mérkõzést.

A félidõ elején ismét a hazaiak voltak a határozottabbak, uralták is a játékot.

Az 51. percben majdnem megduplázta Berbatov csapata és saját góljainak számát. Fletcher lõtt 25 méterrõl kapura, a labda Poulsen fején felpattant, majd a kapu elõtt 7-8 méterrel ért földet. Berbatov próbált lecsapni rá, de Reina résen volt és sikerült védenie. Maradt az 1-0.

Nem kellett sokáig várni egy újabb nagy United helyzetre. Az 56. percben Nani indult Reina kapuja felé, a 16-oson belül járt, amikor is lövésre szánta el magát a jobbösszekötõ helyérõl. Sajnos nem sok szerencséje volt ennél a lövésnél, mert telibe találta a kapufát, amelyrõl a labda visszapattant a mezõnybe. Ez is nagy helyzet volt, de nem sikerült növelni az elõnyt.

De ez csak átmeneti volt, ugyanis két percre rá már nem tudta megakadályozni a kapufa sem, hogy újabb gólt érjen el a United. Fletcher adott a pálya közepérõl egy szenzációs labdát Naninak. Majdnem a szügletzászlónál vette át a portugál a labdát, rávezette Koncheskyre, majd beívelte a kapu elé. Rooney ugrott fel, de nem tudta elfejelni a beadást, valljuk be szerencsére. Ugyanis mögötte volt Berbatov, aki a jobb combjával átvette, felpörgette a labdát, majd a kapuval háttal 16 méterrõl ollózva egy hatalmas gólt ragasztott az ellenfél kapujába. A felsõ lécrõl pattant a labda a gólvonal mögé, Briliáns! Ez volt a bolgár második gólja a meccsen, ötödik már az idei PL-ben. 2-0 a Unitednek, teljesen megérdemelten.

 



 

61. percben változtatott elõször Hodgson, Maxi helyére jött Ngog.

Egy percre rá büntetõhöz jutott a Liverpool. Torres kapott labdát a 16oson belül, megcsinált egy cselt, Evans pedig elsodorta a spanyol támadót. Webb nem hezitált, azonnal a 11-es pontra mutatott, a fiatal United védõ pedig még sárga lapot is kapott.

A büntetõt a vendégek csapatkapitánya, Steven Gerrard rúgta. Van der Sar jobb sarok felé vetõdött, a liverpooli pedig a kapu ellenkezõ oldalába rúgta a labdát. 2-1-re feljött a Pool.

A United azonnal vissza próbált támadni elõbb egy Berbatov fejes, majd egy Rooney bólintás szállt Reina kapuja felé, de a hálóõr fogta a labdát.

A 68. percben ismét megingott a United védelem. Cole lõtte be a labdát két védõ között, amire Torres próbált indulni, de O'Shea lerántotta õt. Szabadrúgáshoz jutott a vendég csapat. Webb sárga lapott adott az ír védõnek. Õszintén szólva, megkönnyebbülés volt a sárga, mivel O'Shea utolsó emberként rántotta le a spanyolt.

Gerrard és Konchesky állt a labda mögé, ami szemben a kapuval, a gólvonaltól 20 méterre volt leállítva. A sorfalban 5 United játékos állt. A lövés pillanatában Fletcher elmozdult a falból, ezzel utat engedve a labdának a kapuba. 2-2, kiegyenlített a Pool.

Az egyenlítés után a United megpróbált újra felpörögni, de látszott, hogy megfogta õket a két bekapott gól. Fõleg Fletchr volt ez idõszakban nagyon pontatlan.

81. percben cserélt elõször Sir Alex Ferguson, Giggs jött le, akit Macheda váltott. Rooney ekkor kiment bal szélre, Macheda pedig legelõl játszott.

Egyesek már ismét azt hihették, a United leadja két gólos elõnyét ismét, de eljött a 83. perc és újra Dimitar Berbatov.

O'Shea ívelte be jobb szélrõl a labdát, Berbatov jó ütemben ugrott fel, Carragher nem igazán tudta tartani a bolgárt, aki a jobb sarokba bólintott. 3-2 a hazaiaknak! Berbatov elsõ mesterhármasa United mezben!!!

88. percben újra cserélt Ferguson. Nanit hozta le - aki cserét kért - valamint Berbatov hagyta el a játékteret. Gibson és Anderson lépett pályára. A brazilnak ez volt a 100. fellépése United mezben, hosszú sérülését követõen tért vissza.

A mérkõzés végén a hazaiak tartották a labdát, míg 4 perc hosszabbítás után Howard Webb lefújta a találkozót.

A Manchester United teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot, a Liverpool a két pontrúgásonkívül semmi veszélyt nem teremtett a hazai kapura.

Ezzel a United harmadik a tabellán, míg a Pool 16. helyre esett vissza.


Manchester United 3 - 2 Liverpool
Old Trafford, 75.213 nézõ

Man Utd: Van der Sar, O’Shea, Vidic, Jonathan Evans, Evra, Nani(88.Gibson), Fletcher, Scholes, Giggs(81.Macheda), Berbatov(88.Anderson), Rooney

Liverpool: Reina, Johnson, Carragher, Skrtel, Konchesky(81.Agger), Meireles(78.Jovanovic), Poulsen, Maxi(62.Ngog), Gerrard, Cole, Torres

Gólszerzõ: Berbatov(41., 59., 83.), illetve Gerrard(64. 11-esbõl, 70.)


Mérkõzés embere : Dimitar Berbatov

 



 

Érdekesség:
Liverpool ellen utoljára 1946. szeptember 11-én tudott mesterhármast elérni United játékos. Stan Pearson-nak sikerült ez a Maine Road-on. Az Old Traffordon legutóbb Joe Spence-nek sikerült elérnie 3 gólt egy meccsen a Pool ellen, még 1928. május 5-én.


 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!