Tartalékok: United 2-2 Sunderland
Nehéz mérkõzésen mentett pontot Warren Joyce együttese a Sunderland ellen.
Tegnap este játszották le a Manchester United - Sunderland tartalék bajnoki találkozót, melyen döntetlen született annak ellenére, hogy mindkét csapat vezetett a találkozó folyamán.
Bebe szerzett vezetést a hazai csapatnak a 16. percben. Remekül indította a portugál Obertant, aki jobb szélre kisodródva jó meglátás után visszapasszolt a 7 milliós igazolásnak, aki egybõl lõtt, a labda pedig a hálóban landolt. Szép gólt szerzett ismét a portugál játékos.
Sokáig azonban nem örülhettek a Vörös Ördögök, hiszen öt perccel késõbb egyenlített a Sunderland. Egy jobb oldali szabadrúgás után csak röviden sikerült tisztáznia a hazai védelemnek, a labdára Louis Laing csapott le, lövése pedig Scott Wootton-on megpattanva, becsapva Devlin kapust a hálóban kötött ki.
Az egyelítés önbizalmat adott a vendégeknek, akik az elsõ félidõt uralták, ám a United is mindent megpróbált az újabb gólért.
Bebe, Obertan, Morrison és Norwood is próbálkozott, de egyiküknek sem sikerült betalálni a kapuba, sõt az 54.percben a Sunderland szerzett vezetést. A hezitáló United védelem között Jordan Cook egy lágy mozdulattal továbbított Billy Knottnak, aki könnyedén lõtt a hálóba.
A találkozó végén mindent megpróbáltak a hazaiak, negyed óra volt hátra, amikor igazán elkezdtek nyomást gyakorolni az ellenfél védelmére. Ennek eredménye a 79.percben be is következett. Norwood végzett el egy jobb oldali szögletet, a rövidnél Obertan csúsztatott a labdába, ami így pont a hosszún érkezõ Kinghez került, nem volt nehéz dolga, közelrõl bólintott a kapuba, ezzel egyenlítve.
Sajnos bármennyire is akarták, a gyõzelmet nem sikerült megszerezni, így mindent figyelembe véve igazságos döntetlen született.
Manchester United Reserves 2-2 Sunderland Reserves
Moss Lane, 2011.03.17
United: Devlin; R Brown (Petrucci 62), Wootton, Gill, Vermijl; Norwood, Tunnicliffe, Morrison; Bebe (Pogba 62), Obertan, King.
Nem használt cserék: Johnstone, Thorpe.
Gólszerzõ: Bebe 16., King 79. illetve Laing 21., Knott 54.
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |